Norris nem büszke a győzelemre, de hálás Piastrinak - F1VILÁG.HU

Norris nem büszke a győzelemre, de hálás Piastrinak

HIRDETÉS
Köszönetet mondott csapattársának, Oscar Piastrinak a Forma-1-es Sao Pauló-i Nagydíj szombati sprintfutamát követően Lando Norris.
Lando Norris, McLaren F1 Team, 3rd position, and Oscar Piastri, McLaren F1 Team, 2nd position, congratulate each other in Parc Ferme

A brit versenyző a 2. helyről rajtolt Interlagosban, és végig tartotta is ezt a pozíciót Piastri mögött, a futam hajrájában azonban — ahogyan arra számítani lehetett — az ausztrál elengedte maga mellett csapattársát, aki így megnyerte a 24 körös versenyt.

Norris így 2 ponttal tudta csökkenteni lemaradását Max Verstappennel szemben a világbajnoki összetettben, így hátránya jelenleg 45 pont. A leintést követően az ifjú brit köszönetet mondott csapattársának.

„Igen, nem vagyok büszke erre a győzelemre, de remekül összedolgoztunk csapatként, szóval köszönöm Oscarnak” — mondta a brit versenyző. „Ma azt az eredményt kaptuk, amit szerettünk volna.”

„Oscar megérdemelte volna, de azt tettük, amit tennünk kellett. Szóval köszönöm neki és a csapatnak. Nagyszerű volt a tempónk, szóval várom már az időmérőt és a vasárnapi versenyt.”

Arra a kérdésre, hogy megvolt-e a tempója ahhoz, hogy önerőből elmenjen csapattársa mellett, Norris így felelt: „Nehéz kérdés. Billegett a dolog, volt, hogy felzárkóztam, aztán visszaestem, majd megint felzárkóztam. Az az igazság, hogy a piszkos levegő sokat ront itt a köridőn. Egy kicsit gyorsabbnak éreztem magam, de nem tudtam akkor előzni.”

„Azt gondolom, egyértelműen gyorsabbak voltunk, mint a mögöttünk lévő srácok, csak a sprintfutamon nehéz tudni, mennyire menedzseljük a dolgokat, és mennyire nyomjuk neki — viszont jól kivitelezett verseny volt a részünkről.”

Piastri a sprintfutam után azt mondta, úgy érzi, sokat tanultak a vasárnapi főverseny vonatkozásában is.

„Egy kicsit nehéz volt, nagyon hepehupás a pálya. Az ideális ív pedig hihetetlenül szűk volt. Ha egy gumiszélességnyit lemegy róla az ember, már bajban is van” — mondta az ausztrál.”

„Nagyszerű nap a csapat részéről, sok pontot gyűjtöttünk. Azt gondolom, a vasárnapi versenyre is sokat tanultunk. A Ferrari gyors volt az elején, Max pedig a végén — azt gondolom, néhány dolgon javíthatunk még, de jó formában vagyunk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Norris nem büszke a győzelemre, de hálás Piastrinak
Doohan célja az évadzárón: Segíteni az Alpine-t a konstruktőri küzdelemben
Jövő hétfőn eldől Perez jövője a Red Bullnál
Videó: Csodás búcsúajándékot kapott Hamilton a Mercedestől
Verstappen elárulta, miért „jelentette fel” Norrist a katari versenyen

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!