A száguldó cirkusz mezőnye Magyarország felé vette az irányt, hiszen a Hungaroringen ezen a hétvégén már 39. alkalommal rendeznek királykategóriás futamot. A McLaren igencsak jó formában teljesített az elmúlt hetekben, Lando Norris pedig Max Verstappen legfőbb ellenfelévé nőtte ki magát a bajnoki összetettben. Az ifjú brit versenyző azt reméli, a mogyoródi dombok között ismét ütőképes teljesítményre lesznek képesek.
„Jó volt egy kis időt pihenéssel tölteni a mozgalmas hetek után” — mondta Norris. „Visszatértem a McLaren központjába, hogy megünnepeljük az utolsó három versenyt. Amíg a gyárban voltam, beugrottam a szimulátorba, és átrágtam magam mindenen, amit megtanultunk Magyarország előtt.”
„Alig várom, hogy visszatérjek Magyarországra. Az időmérő itt fontos, mert ezen a pályán nem könnyű előzni, de versenyképesek leszünk. Hihetetlen érzés az élen lenni egy versenyen, de van még teendő. Készen állunk!”
A McLaren másik versenyzője, Oscar Piastri hozzátette:. „Silverstone-ban voltak kihagyott lehetőségek, de egyértelmű volt, hogy az autóban megvan a tempó, és ez biztató.”
„A Hungaroring egy olyan pálya, ahol az alsóbb kategóriákban sikereket értem el, így várom a visszatérést. Az egész csapat nagy önbizalommal és motivációval vág neki ennek a versenynek.”