Nem Lewis Hamilton volt az egyedüli, aki egy körrel a futam tervezett vége előtt látta a kockás zászlót a Kínai Nagydíjon, miután az FIA megerősítette, hogy valóban korábban lengették a verseny végét jelző zászlót.

Ez pedig azt is jelenti, hogy az eredetileg tervezett 56 körös futam 54 körösre rövidült, azaz a hivatalos végeredményt az 54. kör végi sorrend határozza meg.
A sportszabályzat ugyanis kimondja, hogy bármilyen okból kifolyólag is kerüljön elő a kockás zászló, az jelzi a verseny végét, tehát azzal, hogy rossz ütemben kapták elő a zászlót Kínában, 54 körösre rövidítették a futamot.
Ezzel pedig Kamui Kobayashitól elvettek egy pozíciót, ugyanis a Caterham japánja az utolsó körben előzte meg Jules Bianchit a 17. helyért folyó csatában, ám ez már versenyen kívül volt a kockás zászló korai lengetése miatt.
Hamilton az 56. körben a csapatrádión jelezte, hogy látta a kockás zászlót, ám csapata figyelmeztette, hogy ne vegyen vissza, még nincs vége a versenynek.