A Pirelli előrejelzései szerint igazán szokatlan és izgalmas stratégiai küzdelemre számíthat a nagyközönség a vasárnap délutáni Spanyol Nagydíjon.
A Pirelli előrejelzései szerint igazán szokatlan és izgalmas stratégiai küzdelemre számíthat a nagyközönség a vasárnap délutáni Spanyol Nagydíjon.
Az olasz gumigyártó a lágy, a közepes és a kemény keverékű abroncsokkal érkezett Barcelonába, a versenyzők elmondása szerint pedig ez a kombináció túlságosan keménynek bizonyult a hétvége eddig eltelt részében.
A szabályok szerint a három vegyület közül kettőt kötelező jelleggel használni kell a vasárnapi versenyen, és az szinte biztos, hogy a legkeményebb keverék nem kerül majd fel a versenygépekre.
A helyzetet viszont bonyolítja, hogy a közepes és a lágy keverékű abroncsok között körönként akár 2 másodpercnyi különbség is lehet.
„A lágy gumi jól teljesít, a közepes egy kicsit csúszkál” – mondta a Motorsport.com című lapnak a Pirelli F1-es menedzsere, Mario Isola.
„A gyorsabb stratégia a három kiállás, három garnitúra lágy gumival, illetve egy szett közepes keverékkel nagyon kevés kör erejéig.”
„A kétkiállásos taktika is működhet a lágy-lágy-közepes szisztémában. Ez néhány másodperccel elméletileg lassabb, de így a versenyző nem kerül forgalomba.”
„Mivel ez egy olyan pálya, ahol az előzés nem könnyű, sok csapatnak talán 25 kört is meg kell majd tenni a lágy gumival, ez összességében 50 kört jelent. Vagy pedig kint maradnak a lágyakkal ameddig csak lehet, hogy az utolsó etapra feltegyék a közepes keveréket.”
A Pirelli technikai igazgatója, Paddy Lowe azt mondja, a gumikeverékek közti szokatlanul nagy különbség érdekes versenyt ígér.
„Szokatlanul nagy az eltérés, és ez már az elemzéseinkre is hatással volt. Ez abszolút érdekesség a versenyre nézve, mely különféle taktikákat és váratlan végkimeneteleket okozhat” – mondta a szakember.
„Szóval a látvány szempontjából mindenképp jó lehet.”