Sergio Pérez, a McLaren Mercedes ifjú versenyzője bevallotta, nem vár csodákat a 2013-as év második felétől, célja azonban az, hogy a versenyek többségén legyőzze csapattársát, Jenson Buttont.
Sergio Pérez, a McLaren Mercedes ifjú versenyzője bevallotta, nem vár csodákat a 2013-as év második felétől, célja azonban az, hogy a versenyek többségén legyőzze csapattársát, Jenson Buttont.
A McLaren számára nehezen alakul az idei szezon, autója ugyanis egész egyszerűen képtelen felvenni a versenyt a riválisok versenygépeivel. Emiatt pedig versenyzőinek sem volt esélye arra, hogy dobogós eredményekért harcoljon az évad első tíz futamán.
Bár a wokingi gárda jelentős fejlődést vár a Belga Nagydíjtól kezdődően, Pérez nem kerget illúziókat, noha azt ő is elismerte, sokat javultak az előszezoni tesztek óta.
„Az autó vezetése igazán nagy kihívást jelentett, de most már egyáltalán nem olyan, mint a jerezi téli teszten” – mondta a mexikói a Diario de Mexico című lapnak nyilatkozva. „Most már sokkal jobb az autó, mint akkor volt.”
„Támadni szeretnék a következő kilenc versenyen, de nagyon nehéz lesz, mert tudjuk, hogy még nincs versenyképes autónk.”
Pérez elmondta, arra törekszik majd az év második felében, hogy megverje csapattársát, Jenson Buttont, noha tudja, 21 pontos hátrányát nehéz lesz ledolgozni az angollal szemben.
„A célom az, hogy megverjem Jensont, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az ő teljesítményére garancia van, mivel egy világbajnokról beszélünk. Szóval ez lesz a célom a hátralévő versenyeken, mert tudom, hogy nehéz lesz jobb teljesítményt kihozni az autóból.”
„Nagyjából 20 pontos hátrányban vagyok, ami nehezen ledolgozható ezzel az autóval. Eddig nehezen alakult ez az év, de ilyen a Forma-1, ahol csapattársam 2009-ben a leggyorsabb versenygéppel nyert.”
„Az idei versenyautónk egy nehéz és következetlen modell, nem olyan, mint vártam, és ezután sem számítok csodákra.”