Sergio Perez úgy gondolja, hogy a mérnöki gárda szintje a Force Indiánál azonos magasságokban van, mint korábbi csapatánál, a nagy múlttal rendelkező McLarennél.
Sergio Perez úgy gondolja, hogy a mérnöki gárda szintje a Force Indiánál azonos magasságokban van, mint korábbi csapatánál, a nagy múlttal rendelkező McLarennél.
A mexikói pilóta az idei év elején csatlakozott a Force Indiához, miután egy felemás szezont töltött el a McLarennél 2013-ban.
Mint többszörös világbajnok alakulat, a McLaren mérnöki gárdája és struktúrája a legmagasabb szinten áll, azonban Perez úgy véli, hogy a silverstone-i bázisú Force India simán tartja a szintet wokingi riválisával, jóllehet infrastruktúrája és erőforrásai jóval végesebbek.
„Azt gondolom, hogy a csapatnak remek emberei vannak, hatalmas a potenciál és nagyon éhesek a sikerre” – mondta a pilóta.
„Mindig a sikerre vágyunk illetve arra, hogy a legjobbat nyújtsuk, ami hatalmas motivációt ad. Minden mérnökünk csúcskategóriás – azonos szinten van, mint a McLarennél dolgozók, és a McLarennél a sportág legjobb mérnökei dolgoznak.”
Perez azt is elmondta, hogy a Force India erőforrásbeli hátránya néha segíti a csapatot, mert csakis magára a versenyzés alapjaira tudnak koncentrálni ahelyett, hogy belemennének a komplex adathalászatba.
„Bizonyos szemszögből nézve a dolgok jóval egyszerűbbek” – mondta. „A szakemberek a tiszta teljesítményre koncentrálnak és mindig megpróbálják maximalizálni a dolgokat.”
Perez számára eddig hullámvasút az idei év, eddigi legjobb eredménye egy dobogós helyezés még áprilisból a Bahreini Nagydíjon. A mexikói pilóta szerint a Force India képes lenne harcolni a Williamsszel a bajnoki negyedik helyért ám a technikai problémái miatt le van maradva.
„Mint csapat, remek munkát végzünk” – mondta. „Sajnos a szezonom egy hullámvasút, az évad elején sok technikai problémánk volt. Elvesztettem a versenyt Malajziában, néhány időmérőn is problémáink voltak az elektronikával, és voltak ütközéseink is.”
„Azt hiszem, hogy 20-30 ponttal is előrébb lehetnék. Szóval vannak frusztráló dolgok, de mindenképp pozitív az a folyamatosan jó teljesítmény, amit a versenyeken mutatunk.”