Bár rendkívül sokat erősödött a McLaren csapata az idény kezdete óta, versenyzője, Sergio Pérez úgy véli, bőven van még terület a fejlődésre. Az ifjú tehetség reméli, jobban alakul számára a szezon második fele.
Bár rendkívül sokat erősödött a McLaren csapata az idény kezdete óta, versenyzője, Sergio Pérez úgy véli, bőven van még terület a fejlődésre.
Az ifjú mexikói a Saubertől érkezett a patinás angol istállóhoz, nincs azonban könnyű dolga, a szezon első felében ugyanis a McLaren nemritkán még a legjobb tízbe kerüléssel is komolyan megszenvedett.
Ennek eredményeként Pérez neve mellett 10 futam után mindössze 18 pont szerepel, ám ennek ellenére magabiztos, hiszen úgy érzi, egyre erősebbé válnak.
„Nehéz volt összeszokni az autóval. Teljesen megváltozott, mióta az első teszten, Jerezben először vezethettem” – idézi a 23 esztendős versenyző szavait a Sporting Life.
„Minden egyes hétvégén előrelépéseket teszünk pénteken, rengeteg dolgot kipróbálunk, szóval valójában szombatonként már teljesen új autóval folytatjuk.”
„De már én is sokkal jobban ismerem a csapatot az idénykezdet óta. Most már elég jó helyzetben vagyok ahhoz, hogy a maximumot hozzam k az autóból. Képes vagyok feszegetni a határait, minden egyes eleméből a legtöbbet hozhatom ki.”
„Ebben a tekintetben sokat fejlődtünk, kezdünk nagyon erősek lenni, és mérnöki csapatommal én is egyre erősebbé válok. Viszont még bőven van terület a fejlődésre.”
A McLaren versenyzője reméli, a szezon második felében jobb eredményekért harcolhatnak majd.
„Még csak 10 futamot teljesítettem a McLarennel, ezek pedig elég nehezen alakultak – szóval remélhetőleg a következő néhány versenyen sokkal jobbak leszünk.”