Sergio Pérez szerint még egy csoda sem segítheti hozzá a McLaren Mercedes alakulatát ahhoz, hogy a bajnokság soron következő versenyein az élmezőnyben harcoljon. A mexikói reméli, legalább egy dobogó összejön még az idén.
Sergio Pérez szerint még egy csoda sem segítheti hozzá a McLaren Mercedes alakulatát ahhoz, hogy a bajnokság soron következő versenyein az élmezőnyben harcoljon. A mexikói reméli, legalább egy dobogó összejön még az idén.
Pérez a Sauber csapatától érkezett az idei szezonra a Forma-1 egyik legpatinásabb alakulatához, a McLarenhez, a 2013-as szezon első versenyei azonban nem a várakozások szerint alakultak a csapat számára.
A mexikói neve mellett hét futam után mindössze 13 pont szerepel, és Pérez szerint a következő versenyeken sem számíthatnak jó eredményekre.
„Nem ilyen évet szerettem volna. Tavaly ugyanekkor több pontom volt a Saubernél” – idézi a mexikói versenyzőt az AFP francia hírügynökség.
„Az autóval rengeteg a probléma, és annyira le vagyunk maradva, hogy nem csak egyetlen dolog megoldására kell koncentrálnunk. Nincs semmi, ami megmenthet minket: sem az eső, sem egy csoda.”
A 23 esztendős tehetség hozzátette, a győzelemben már nem bízik, ám reméli, a dobogóra még felállhat az idei szezonban.
„Remélem, a szezon egy pontján legalább a dobogó összejön, de jelen pillanatban még csak nem is gondolhatunk erre.”
A McLaren versenyzőjét a Monacói Nagydíjat követően rengeteg kritika érte agresszív vezetési stílusa miatt, Pérez azonban nem igazán foglalkozik ezekkel a megjegyzésekkel.
„Nem azért vagyok a Forma-1-ben, hogy ne kritizáljanak, vagy, hogy mindenki szeressen. Azért vagyok itt, hogy küzdjek a csapatomért. Nem nagyon érdekel, ha emiatt kritikák kereszttüzébe kerülök.”