Räikkönen a fékekkel bajlódott a montreali versenyen - F1VILÁG.HU

Räikkönen a fékekkel bajlódott a montreali versenyen

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiábrándító teljesítményt nyújtott a vasárnapi Kanadai Nagydíjon a Lotus Forma-1-es csapata.


Kiábrándító teljesítményt nyújtott a vasárnapi Kanadai Nagydíjon a Lotus Forma-1-es csapata.

Az enstone-i gárda Kimi Räikkönen révén mindössze két pontot gyűjtött Montrealban, minek köszönhetően elveszítette harmadik helyét a konstruktőri tabellán.

Räikkönen – aki kilencedik helyével szintén hátracsúszott egy pozíciót az összetettben – elmondta, nehéz versenyen van túl, és szeretné mihamarabb maga mögött hagyni ezt a hétvégét.

„Nem indult túl jól a versenyem, és aztán a fékek is gyengültek, mivel puhább lett a pedál – ugyanilyen problémánk volt pénteken is” – mondta a 2007-es év legjobbja.

„Nem volt ideális, de legalább le tudtam lassulni a kanyarokra. Sajnos még így is sok időt veszítettem, és nem tudtam támadni, ráadásul a kerékcsere során is elbuktunk pár másodpercet, ami szintén nem segített.”

„A verseny nagy részében más autók mögött voltam, és védekeznem kellett azokkal szemben, akik mögöttem jöttek. Szóval nem volt túl élvezetes sem a verseny, sem az eredmény. Gyenge hétvégét zártunk, de legalább szereztünk néhány pontot.”

A Lotus másik versenyzője, Romain Grosjean tizenharmadikként ért célba – a francia monacói büntetése miatt csak a mezőny végéről rajtolhatott.

„Mindig nehéz verseny vár az emberre, ha a mezőny végéről rajtol, de így is kiábrándító, hogy nem sikerült a pontszerzés” – mondta Grosjean.

„A dolgok jónak ígérkeztek – egészen addig, amíg szuperlágy gumikra nem váltottunk. Sokkal gyorsabban elkoptak, mint vártuk, ami miatt újra ki kellett állnunk kerékcserére.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!