Kevés olyan titokzatos versenyzőt látott a Forma-1 az elmúlt közel hat és fél évtized során, mint amilyen Kimi Räikkönen – ezúttal családtagok, valamint közeli barátok mesélnek arról, ki is a Jégember valójában!
Kevés olyan titokzatos versenyzőt látott a Forma-1 az elmúlt közel hat és fél évtized során, mint amilyen Kimi Räikkönen – a finn versenyző 2007-ben világbajnoki címet szerzett a száguldó cirkuszban, majd úgy döntött, hátat fordít a sportágnak. Tavaly kétévnyi kihagyás után visszatért, és rögtön bizonyította, ugyanaz maradt, aki volt.
A „Jégember” becenevet még a McLaren Mercedes korábbi csapatfőnöke, Ron Dennis adta neki 2002-ben – a finn alighanem rászolgált erre a jelzőre, érzelmeket ugyanis nem sűrűn látunk az arcán. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tud mosolyogni, vagy nem idegesíti fel magát olykor-olykor. Hűvös természete azonban mondhatni veleszületett.
Räikkönen édesanyja, Paula a Lotus hivatalos weboldalának adott interjújában nemrég elárulta, valójában csak egyszer volt példa arra, hogy Kimi elveszítette önkontrollját – mindössze hat éves volt akkoriban.
A gondos anyuka épp egy szokványos orvosi kivizsgálásra vitte fiát, Kiminek pedig a sarokban kellett várakoznia addig, amíg Paula szót váltott a dokival. A sarokban sok játék volt, Kimi azonban hirtelen izgatott lett, elkezdte rágni a körmeit, és nagyon idegesen viselkedett.
„Az orvos kezdte azt hinni, hogy Kiminek talán koncentrációs problémái vannak” – mesélte Paula. „De csak a játékokról volt szó!”
„Akkortájt Kimit a kirakók érdekelték, és túl könnyűnek találta azokat a puzzle-öket, amik a rendelőben voltak. Látott olyan kirakókat, amik idősebb gyerekeknek – 10-15 éveseknek – voltak odatéve, de nem érte el őket. Az asszisztens nem adta őket oda neki, azt mondta, hogy azok idősebb gyerekeknek valók, nem neki.”
„Végül Kimi megkapta a legnehezebb puzzle-t, kirakta és mosolygott. A doki pedig nevetett, meggyőződhetett arról, hogy semmi gond nem volt a koncentrációjával.”
Räikkönen nagyjából ez idő tájt tanult meg vezetni is – akárcsak a kirakóban, a versenyzésben is hamar helyükre kerültek a dolgok. Paula elárulta, Kimi akaratereje valójában mindig is hihetetlenül erős volt.
„Mindig a maga útját járta. Csinálhatsz bármit, nem tudod megváltoztatni a véleményét, ha ő egyszer eldöntött valamit. Még amikor kicsi volt, és szerettem volna, hogy segítsen nekem a házimunkában – például, hogy vigye ki a szemetet –, és láttam rajta, hogy nem akarja megtenni, más irányból kellett megközelítenem a dolgokat. Azt kellett mondanom neki: «Ha nem viszed ki a szemetet, majd kiviszem én!» Ilyenkor általában megtette ő.”
És hogy szülei mikor jöttek rá arra, hogy fiatalabbik gyermekük kellően tehetséges ahhoz, hogy világklasszis autóversenyző legyen belőle?
„A legközelebbi emberek – így például a szülők – soha nem veszik észre maguktól ezeket a dolgokat” – folytatta Kmi édesanyja. „Talán akkor tűnt fel néhány ígéretes jel, amikor Kimi 10 év körüli volt, és Finnországban elkezdett gokartozni. Az egyik versenytársa édesapja volt az – hiszen nagyon tapasztalt volt, mivel saját fia szerelője is volt egyben –, aki elkezdte kérdezgetni, hogy «ki az a srác a 104-es autóban?». Azt mondta, hogy ezzel az attitűddel és sebességgel messzire juthat, és igaza lett!”
„Egy abszurd nyerni akarás minden alkalommal, és a ’soha nem adom fel’ attitűd: ez Kimi! Már amikor elkezdett versenyezni, akkor is addig forgatta a kormányt, ameddig lehetett. Azt hiszem, ez az a finn stílus, az a kitartó harci szellem, amit mi egyszerűen csak úgy nevezünk, ’sisu’.”
Räikkönen 2007-ben világbajnok lett a Ferrarival, majd 2009-ben a visszavonulás mellett döntött. Két évig ralizással próbálta levezetni a benne felgyülemlő adrenalint, végül aztán nem bírta tovább, és visszatért a Forma-1-be.
„Hogy őszinte legyek, én is csodálkoztam” – mondta a Lotus versenyzőjének édesanyja. „Kimi soha nem beszélt nekem a munkájáról, ha nem kérdeztem, de hallottam néhány pletykát arról, hogy tárgyal a Williamsszel, szóval rákérdeztem a dologra. Azt válaszolta, hogy inkább a Lotushoz menne, mert az egy jobb opció volna számára.”
„Meglepő volt. A barátai azt mondták nekem, hogy Kimi belefáradt a Forma-1-be, és aztán hirtelen visszatért… Szerintem nagyon jót tett neki ez a kis szünet, mivel úgy tűnik, ismét nagyon élvezi a versenyzést.”
A hozzá közelálló emberek – mint például barátok, családtagok – egy teljesen más embert láthatnak Kimiben, mint például a rajongók. A „Jégember” becenevet viselő versenyző közel sem olyan érzelemmentes, nyers és kemény, mint amilyennek tűnik, épp ellenkezőleg: nagyon segítőkész, és imád a családjával lenni.
Kimi bátyjának, Raminak két gyermeke van, Justus és Tiitus. Kimi előbbi keresztapja, és rendszeresen ajándékokkal halmozza el őt.
„A srácok valójában olyanok, mint amilyen én voltam Kimivel: minden lehetséges módon versengenek egymással” – árulta el Rami. „Kimi szereti mindenféle versenyzéssel kapcsolatos dologgal elhalmozni őket. Múlt karácsonykor tabletet kaptak tőle, vagy inkább úgy mondanám, hogy a télapótól!”
És vajon milyen közeli viszonyban van egymással Rami és Kimi?
„Kimi az öcsém. Azt hiszem, teljesen szokványos testvérkapcsolatban vagyunk. Majdnem minden héten beszélünk, jéghokizunk, és sportolunk együtt. Mindkettőnknek megvan a saját munkánk, ez persze időigényes, pláne Kimi esetében, aki sokat dolgozik és utazik.”
Toni Vilander nagyon szoros barátságot ápol a Forma-1-es világbajnokkal azóta, mióta elkezdtek együtt versenyezni nagyjából 10 évesen – sőt, együtt is teljesítettek katonai szolgálatot.
Toni tavaly az FIA Endurace Világbajnokságát nyerte meg a Ferrarival a GTE osztályban.
„Mivel eltérő kategóriában versenyzünk, nem sűrűn látjuk egymást, de azt hiszem, ez a barátság egy életre szól” – mondta a 32 esztendős Vilander, kinek gyermeke egyébiránt szintén Räikkönen keresztapai gondviselését élvezi.
Toni kifejtette, egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy barátja kétévnyi távollét után ilyen parádésan teljesített az elmúlt évben, és harmadikként zárta a Forma-1-es bajnokságot.
„Valójában sokkal inkább meglepett az, hogy visszatért, minthogy ilyen eredményesen teljesített tavaly. Amikor befejezte, elege volt a Forma-1-ből, és azt mondogatta, «soha többé». Szerintem jó, ha az ember egy ideig távol van mindentől, és kipróbál valami mást, mint például a ralizást. Így ugyanis meg tudnak változni a dolgok belül.”
„Kimi az Kimi – nem számít, mennyire más az autó, a gumik, vagy a szabályok. Pár körbe telik csak, és rögtön egy másodpercen belülre kerül a topversenyzőkhöz. Ugyanezt tette a Lotus-éra kezdetén is.”
Räikkönen 2001 óta dolgozik együtt fizikoterapeutájával, Mark Arnallel. Ő azt állítja, téved, aki úgy hiszi, hogy a finn egy nyugodt és zárkózott személyiség.
„Amikor versenyez, egyáltalán nem ilyen. Harcol, egészen addig, ameddig az autó mozog. Ugyanígy tesz akkor is, amikor tréningezik. Mindig is ilyen volt. Mindig 110 százalékot nyújt, bármiről is legyen szó.”
Kimi ráadásul arról is gondoskodik, hogy személyi edzője is jó formában maradjon.
„A finn Suunto vállalat legújabb pulzusmérőjét kaptam tőle karácsonyra!” – mondta Arnall.
Talán kevesen tudják, de Räikkönen sisakjait már a gokartos időktől kezdve a világ egyik legismertebb sisaktervezője, Uffe Tägström álmodja meg – akivel a 33 esztendős versenyző szintén nagyon szoros baráti kapcsolatot ápol.
„Nem mondanám, hogy ő egy művészlélek, de tudja, mit akar, és követi a divatot” – mondta Uffe, elárulva azt, hogy Räikkönen maga is szeret beleszólni a sisaktervezésbe. És valójában a finn divatot is teremt sajátos stílusával.”
„Olykor előfordul, hogy bármit is pingálunk a sisakjára, rövid idő után hasonló ötletet látunk valaki más fejvédőjén is.”
Kimi egyébként minden sisakját elteszi, így, ha emlékezni akar egy adott szezonra, csak rá kell pillantania egyre.
„Általában elhinti, hogy milyen sisakot szeretne az adott idényben. Én aztán elkészítek öt különféle verziót számítógépen, ő pedig kiválasztja azt, ami neki leginkább tetszik.”
„Tavaly szerette volna, ha rákerül a rajtszáma. Korábban, a mclarenes időkben is rákerült a sisakjára ez, de csak a hátuljára. Most a rajtszáma 9-esről 7-esre változott, de 2013-ra nem változott olyan sokat a festés, csak néhány új partner került rá.”
A 2012-es Monacói Nagydíjon Räikkönen a legendás James Hunt előtt tisztelgett azáltal, hogy az ő sisakfestését használta.
„Az ötlet már megvolt néhány éve, de a McLarennél és a Ferrarinál nem volt lehetőség arra, hogy használjuk. Tavaly viszont tökéletes volt, és a visszajelzések is nagyszerűek voltak.”