A Raikkönen Robertson Racing a jövőben Double R Racing néven fut tovább, miután a csapat vezetője, Anthony Hieatt átvette a Brit Forma-3-ban szereplő alakulat felett a teljes irányítást.
A Raikkönen Robertson Racing a jövőben Double R Racing néven fut tovább, miután a csapat vezetője, Anthony Hieatt átvette a Brit Forma-3-ban szereplő alakulat felett a teljes irányítást.
Hieatt már hónapok óta tárgyalásban állt a csapat résztulajdonosaival, Steve és David Robertsonnal, illetve az egykori forma-1-es világbajnokkal, Kimi Raikkönennel.
A Roberston fivérek a jövőben teljes erőbedobással versenyzőik menedzselésére fókuszálnak, hiszen ők egyengetik Raikkönen ralis pályafutását, illetve felügyelik és irányítják a Formula BMW Európa bajnok, Felipe Nasr karrierjét, aki az ötödik helyen végzett a Raikkönen Roberston Racing istálló színeiben idén a Brit F3-ban.
„Azóta, hogy 2005-ben megalapítottuk a csapatot, nagyon sok sikert elértünk. Megnyertük a Birit F3 bajnokságot 2006-ban, és más versenyeket, beleértve a rangos makaói futamot” – mondta Hieatt.
„A Robertson család és Kimi mindig nagyon támogató volt, de eljött az ideje annak, hogy más irányt vegyünk. Tudom, hogy a csapat jó úton megy majd előre az áldásukkal, és a váltás elég rugalmasságot biztosít a Robertson menedzsment cégnek, hogy más csapatokkal is együtt dolgozhasson, mi pedig teljesen függetlenek lehessünk.”
„Mindig is az volt a célom, hogy teljesen átvegyem a csapat felett az irányítást, és mindenki úgy érezte, hogy eljött az idő.”
Hieatt tervei között az szerepel, hogy négy Dallarát indít a Brit F3-ban a következő szezonban, és továbbra is a HWA-Mercedes motorokat használja.