Bármi is történjék az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon, rendkívüli elégedettséggel tekint vissza az idei esztendőre a Red Bull Racing alakulata – árulta el a csapatot irányító Christian Horner.
Bármi is történjék az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon, rendkívüli elégedettséggel tekint vissza az idei esztendőre a Red Bull Racing alakulata – árulta el a csapatot irányító Christian Horner.
A szakember az Autosport című brit szaklapnak nyilatkozva elmondta, minden okuk megvan arra, hogy elégedettek legyenek idei teljesítményükkel, hiszen olyan legendás csapatokat múltak felül 2010-ben, mint a McLaren és a Ferrari.
“Nem számít, mi történik a versenyen, az már csak hab lesz a tortán” – mondta a Horner Abu Dhabiban.
“A 2010-es év fantasztikus volt a Red Bull Racing számára. Megnyertük a konstruktőri bajnoki címet és legendás csapatokat győztünk le.”
“Nyolc futamot nyertünk eddig, szereztünk 15 rajtelsőséget, ami abszolút rekord, emellett 19-szer álltunk dobogón. Nyertünk Monacóban és Silverstone-ban – két fantasztikus helyszínen. Szóval az egy rendkívüli szezon volt a csapat számára.”
Horner hozzátette, azért is figyelemre méltóak a csapat által elért eredmények, mert azokat egy külső motorszállítóval karöltve érték el.
“Emellett fejlesztésekben is felülmúltuk riválisainkat, és mindezt egy külső beszállítótól kapott motorral. Szóval ha figyelembe vesszük, hogy milyen rövid ideje vagyunk együtt – mindössze hatodik idényünket teljesítjük -, ez egy figyelemre méltó eredmény.”
“Két bajnokaspiráns versenyzővel érkeztünk meg ide, és úgy érezzünk, minden tekintetben megadtuk nekik az egyenlőséget, nem számít, mi lesz a végkifejlet, úgy tekintünk majd vissza a 2010-es évre, mint egy rendkívüli szezonra.”
“Mi vagyunk az egyertlen istálló, mely minden alkalommal bejutott az időmérő harmadik etapjába az idei szezonban.”
A csapatfőnök emellett elmondta, természetesen szeretnék, ha jól végződne számukra az idény, azonban főként a vb-éllovas Fernando Alonsón múlik a bajnoki trófea sorsa.
“Sebastian nagyszerű pole pozíciót szerzett a minap és nagyszerű lenne, ha jó eredménnyel zárulna a szezon, de Fernando cselekedeteit nem tudjuk irányítani.”