Red Bull: Button lehet Vettel legnagyobb ellenfele - F1VILÁG.HU

Red Bull: Button lehet Vettel legnagyobb ellenfele

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Christian Horner szerint a mclarenes Jenson Button jelentheti a legnagyobb veszélyt versenyzőjére, Sebastian Vettelre a 2012-es idényben – a szakember viszont biztos benne, a címvédő idén tovább javulhat.



A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner szerint a mclarenes Jenson Button jelentheti a legnagyobb veszélyt versenyzőjére, Sebastian Vettelre a 2012-es idényben – a szakember ezzel együtt biztos benne, a címvédő idén tovább javulhat.

Vettel tavaly lehengerlő teljesítménnyel, 11 futamgyőzelmet aratva védte meg 2010-ben megszerzett bajnok elsőségét, Christian Horner azonban úgy érzi, a német még közel sem hozta ki magából a maximumot.

A szakember ezzel együtt biztos benne, nem lesz könnyű dolguk 2012-ben, hiszen Lewis Hamilton, Fernando Alonso, és főleg Jenson Button komoly ellenfélnek bizonyul majd.

„Még nem láttuk Sebastiantól a legjobbat” – mondta magabiztosan Horner a BBC Radio 5 Live-nak adott nyilatkozatában. „Tovább fog fejlődni és erősödni.”

„Tavaly hihetetlen éve volt, és végül rendkívüli módon dominált. De van néhány komoly ellenfél odakint, hiszen hat világbajnok áll fel idén a rajtrácsra.”

„Lewis nagyon keményen fogja nyomni, Jenson tavaly nagyszerű évet teljesített, és Fernandót sem szabad kizárni, hiszen egy világklasszis versenyző. És persze azt is érdekes lesz majd látni, hogy Kimi [Räikkönen] visszatérése hogy alakul majd.”

Arra a kérdésre, hogy kit tart Vettel, és csapattársa, Mark Webber idei legnagyobb ellenfelének, Horner a következőképp válaszolt: „Talán Jensont.”

Habár a napokban olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a Red Bull Barcelonában bevetett fejlesztési csomagja nem a várakozásoknak megfelelően működött, a gárda csapatfőnöke szerint nincs okuk aggodalomra.

Hirdetés

„Úgy tűnik, ezek a fejlesztések jól működnek, és 10 nap múlva egyértelmű, hogy fel is kerülnek majd az autóra Ausztráliában.”

„Azt gondolom, lenyűgöző szezon vár ránk. A dolgok rendkívül gyorsan zajlanak, és semmi garancia nincs arra, hogy a tavaly év végén látott erőviszonyokat láthatjuk viszont a következő szezon elején is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!