Adrian Newey — a technikai zseni, aki kulcsszerepet játszott a Red Bull F1-es sikereiben — a tavalyi Miami Nagydíjon jelentette be, hogy elhagyja a csapatot. Azóta a márka RB17-es hiperautó-projektjén dolgozik, mielőtt hivatalosan is az Aston Martinnál folytatja pályafutását. Jonathan Wheatley, a csapat sportigazgatója szintén távozott az év későbbi részében, hogy az Audi Forma-1-es csapatfőnökévé váljon, miután letölti egyéves pihenőidőszakát.
Mindkét szakember a csapat kezdeti évei óta a Red Bull kötelékében dolgozott, és jelentős szerepet játszottak Sebastian Vettel és Max Verstappen világbajnoki sikereiben. Horner szerint azonban távozásuk nem lesz jelentős hatással a csapatra.
„Mindössze ketten távoztak, és Adrian már Miamiban elment, szóval azóta nem láttuk őt” – mondta Horner a Motorsport.com című internetes lapnak. „Az RB17-esen dolgozik, nem pedig Forma-1-es projekteken.”
„Természetesen szomorú látni őket távozni, mindketten fontos szerepet játszottak a csapat életében. De a show megy tovább, és úgy gondolom, hogy a csapat erőssége és mélysége megvan. Ez az erőforrás ad nekünk lehetőséget arra, hogy felkészüljünk 2026-ra, amikor a saját V6-osunkkal indulunk – ez messze a legnagyobb kihívás és legambiciózusabb projekt, amibe valaha belefogtunk. 2025-ben Jonathan elhagyja a bokszutca falát, de ezen kívül minden marad a régiben.”
Horner hangsúlyozta, hogy a csapat nem egy újjáépítési fázisban van, hanem természetes fejlődésen megy keresztül.
„Az újjáépítés kifejezés túlzás lenne két ember távozása miatt. Ez egy evolúció. Ez egy ideje már tervben volt, tehát nem hirtelen jött változásról van szó” – tette hozzá.
A Red Bull, amely a 2024-es szezonban elveszítette konstruktőri címet, miután a McLarennel és a Ferrarival szemben is alulmaradt. Időközben pedig kiderült, további átszervezések történnek házon belül. Max Verstappen versenymérnöke, Gianpiero Lambiase mostantól versenyzési vezetőként dolgozik, miközben továbbra is szorosan együttműködik a holland pilótával.
„Igen, továbbra is Max mellett lesz, csak egy szélesebb körű szerepet vállal” – magyarázta Horner.
További változások is történtek: Stephen Knowles, a korábbi vezető stratégiai mérnök a sportági szabályozás vezetője lett, aki az FIA-val való kapcsolattartásért felel. Richard Wolverson, az autótechnikai részleg vezető mérnöke a versenyoperációk vezetői pozícióját vette át.
Horner pozitívan tekint ezekre a változásokra: „Ez egy természetes előrelépés a pályán dolgozó személyzet számára. Ez lehetőséget ad számukra, ha egy szervezet stagnál, akkor elmarad a fejlődés. Ez fantasztikus lehetőség sok, régóta itt dolgozó csapattag számára, hogy megkapják az őket megillető lehetőséget.”