A világbajnoki tabellát jelenleg 109 ponttal vezető Red Bull Racing továbbra is úgy gondolja, idén négy csapat között dől majd el a bajnoki trófea sorsa a Forma-1-ben.
A világbajnoki tabellát jelenleg 109 ponttal vezető Red Bull Racing továbbra is úgy gondolja, idén négy csapat között dől majd el a bajnoki trófea sorsa a Forma-1-ben.
A Milton Keynes-i alakulat német pilótája, Sebastian Vettel az egyetlen mindezidáig, aki egynél több futamot tudott nyerni idén, előnye jelenleg 10 pont az összetettben a lotusos Kimi Räikkönennel szemben.
Habár a Red Bull riválisai továbbra is meg vannak győződve arról, az osztrák istálló rendelkezik a leggyorsabb autóval a mezőnyben, a világbajnok csapat közel sem olyan biztos a dolgában.
Christian Horner szerint a küzdelem szorosabb, mint amilyennek tűnik, és ez főképp az abroncsok miatt van így.
„A Ferrari erős, a Lotusnak remek autója van, és kétségtelen, hogy a Mercedes is nagyon ütőképes egy körön” – mondta a szakember a minap.
„A többiek egy lépéssel le vannak maradva.”
„Szoros a küzdelem, és biztos vagyok abban, hogy pályáról pályára változik majd a helyzet, ahogy visszatérünk Európába. De erős idénykezdetnek mondható az, hogy két futamgyőzelmet arattunk, plusz szereztünk egy második helyet.”
Horner kifejtette, a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon Sebastian Vettel parádésan versenyzett, és kiválóan vigyázott a Pirelli abroncsaira.
„Seb fenomenális munkát végzett a gumikezelést tekintve. Ahogy átvette a vezetést, kontroll alatt tartotta a dolgokat – megelőzte Nico Rosberget és onnantól kezdve gyönyörűen irányította a versenyt.”
„Semmi nem jelentett rá fenyegetést – végül pedig domináns győzelmet aratott.”