Sokat jelent a hungaroringi dobogó Daniel Ricciardo számára, állítja a csapatfőnök, Christian Horner. A szakember szerint végre visszatérhet versenyzője önbizalma.
Sokat jelent a hungaroringi dobogó Daniel Ricciardo számára, állítja a csapatfőnök, Christian Horner. A szakember szerint végre visszatérhet versenyzője önbizalma.
Ricciardo számára nagy kihívást jelentett új csapattársa, Max Verstappen érkezése, hiszen a 18 éves pilóta első red bullos futamát megnyerte, majd a továbbiakban is eredményesen szerepelt.
Az ausztrál pilótának azonban nem volt szerencséje, ami miatt Spanyolországban és Monacóban is le kellett mondania az első helyről – a Hungaroringen azonban újra bizonyított, és a Mercedesek mögött a dobogó harmadik fokát szerezte meg.
“Ez egy fontos verseny volt Daniel számára abban, hogy újra megalapozza az önbizalmát” – nyilatkozta Horner. „Egész hétvégén nagyon ott volt, és nagyon örülök annak, ahogy szerepelt.”
„Remek versenyt teljesített – egy kis önbizalomtuning a szezon második felére. Az év korai szakaszában eléggé balszerencsés volt.”
Horner hozzátette, másik pilótájával, Max Verstappennel is rendkívül elégedett, aki a verseny során Kimi Räikkönen támadásainak állt ellen, így a Red Bull egy pontra megközelítette a Ferrarit a konstruktőrök versenyében.
„Mind a ketten motiválják egymást, és ez az, amit a csapattársaktól szeretnénk” – mondta a csapatfőnök. „Ez a Red Bull szempontjából nagyon egészséges dolog.”