Továbbra is maximálisan kiáll Sebastian Vettel mellett a Red Bull csapata – Christian Horner méltatta a német versenyzőt, aki az eddigi küszködés ellenre sem veszített motivációjából.
Továbbra is maximálisan kiáll Sebastian Vettel mellett a Red Bull csapata – Christian Horner méltatta a német versenyzőt, aki az eddigi küszködés ellenre sem veszített motivációjából.
Vettelt a múlt hétvégi Osztrák Nagydíjon is műszaki problémák hátráltatták, hátránya pedig 105 pontra nőtt az összetettben élen álló Nico Rosberggel szemben.
A német helyzetét tovább rontja, hogy közben csapattársa, Daniel Ricciardo remekel: az ausztrál Kanadában megszerezte a csapat idei első futamgyőzelmét is.
Sokan úgy vélik, Vettel egyre nehezebb helyzetbe kerül, Jacques Villeneuve volt Forma-1-es világbajnok például azt javasolja a négyszeres világbajnoknak, váltson csapatot, a Red Bull ugyanis szépen lassan leveszi róla a kezét.
Christian Horner azonban kijelentette, szó sincs erről, mint ahogy az sem igaz, hogy Vettel idén rosszul teljesít.
„Sebatiannak elképesztő balszerencséje van idén” – mondta a csapatfőnök a Servus TV-nek.
„Háromszor nem ért célba, de sokkal több műszaki gondja volt ennél.”
„Rengeteg versenyző veszítené el a motivációját hasonló helyzetben. De ő nem. Keményebben dolgozik, és még jobban hajtja a csapatot. Ha fordul a kocka, jönni fognak az eredmények.”