A jelentős túlkormányzottság miatt nem volt esélye Jenson Buttonnak arra, hogy beverekedje magát az időmérő utolsó etapjába szombaton, Bahreinben.
A jelentős túlkormányzottság miatt nem volt esélye Jenson Buttonnak arra, hogy beverekedje magát az időmérő utolsó etapjába szombaton, Bahreinben.
A McLaren versenyzője csak a tizennegyedik helyről rajtolhat a holnapi versenyen, és ami talán még ennél is fájóbb, hogy F1-es debütálására készül csapattársa, a Fernando Alonsót helyettesítő Stoffel Vandoorne két hellyel előtte végzett.
„Nem gondolom, hogy a tempónk megvolt ma, hogy bejussunk a Q3-ba, egyrészt azért, mert a többiek péntekhez képest fel tudják tekerni a motorjaikat – de arra számítottunk, hogy közelebb leszünk a Q3-hoz” – sajnálkozott a 2009-es szezon F1-es bajnoka.
„Azt gondolom, ha az egyensúly olyan lett volna, mint a Q1-ben, lett volna esélyünk arra, hogy bejussunk a mindent eldöntő szakaszba.”
Button kifejtette, egészen a Q2 végéig jól érezte magát az autóban, de aztán hirtelen teljesen megváltozott az egyensúly.
„Az autó egész hétvégén nagyszerű volt. Jó volt az egyensúly is, csak egy kis alulkormányzottsággal küszködtem. De összességében elégedett voltam az autómmal. Az utolsó etapban azonban mindenféle látható ok nélkül mindez teljesen megváltozott – jelentős túlkormányzottság jelentkezett. Nem tudom, hogy a pálya miatt volt-e, vagy ilyesmi.”