Daniel Ricciardót, a Red Bull versenyzőjét meglepte a Mercedes időmérős teljesítménye, ám szinte biztos benne, hogy a versenyen nem kell ekkora fölényre számítaniuk.
Daniel Ricciardót, a Red Bull versenyzőjét meglepte a Mercedes időmérős teljesítménye, ám szinte biztos benne, hogy a versenyen nem kell ekkora fölényre számítaniuk.
Habár a Mercedes és a Ferrari között a hétvége korábbi részében kiélezett csata folyt a szabadedzéseken, és úgy tűnt, mindkét csapat küzdhet a pole pozícióért, végül Lewis Hamilton magabiztosan szerezte meg az első rajtkockát Montrealban.
Ricciardo hátránya az időmérő harmadik szakaszában több mint 1 másodperc volt Hamiltonhoz képest, ami nagyon meglepte az ausztrál versenyzőt.
„A Q2-ben úgy tűnt, közel vagyunk még az élen állóhoz is, de aztán a Q3-ban minden felborult” – nyilatkozta Ricciardo. „Valami különlegeset húztak elő akkor. Szeretnénk, ha a Mercedes ereje – mi a Q3-ban volt nekik – nálunk lenne. Nagyon ijesztő volt!”
„Az egyenesben lefelé korán fékezünk, mert akkora a sebesség, de jó lenne, ha még nagyobb lenne. De azt hiszem, már hozzászoktunk ehhez a pozícióhoz” – utalt arra Ricciardo, hogy a Mercedesek és a Ferrarik mögött újra ők képezték a harmadik erőt a Red Bull-lal.
„Még mindig a kasztnival próbálkozunk, amit csak lehet, megteszünk. Elég sok mindent hoztunk magunkkal erre a hétre, és azt hiszem, működnek is ezek, de nehéz számszerűsíteni az eredményeket, ha ennyire le vagyunk maradva a Q3-ban.”
A Red Bull-versenyző mindazonáltal hozzátette, a Mercedes ereje nem biztos, hogy vasárnap is ugyanekkora lesz, és úgy érzi, versenykörülmények között a Ferrari és ők is közelebb lesznek hozzájuk.
„A Mercedesek erősek, de nem vagyok meggyőződve, hogy ezt a pozíciót meg tudják tartani a versenyen. Az erőt kicsit le kell majd tekerniük, és a gumikkal sem tűnnek olyan magabiztosnak, mint tavaly.”
„Nem hiszem, hogy könnyű dolguk lesz a Ferrarival szemben, és van egy olyan érzésem, hogy mi is közelebb leszünk hozzájuk, mint egy körön.”