Daniel Ricciardo számára nem volt túl eseménydús a Spanyol Nagydíj versenye, azonban örül, hogy sikerült Valtteri Bottastól megörökölnie a harmadik helyet.
Daniel Ricciardo számára nem volt túl eseménydús a Spanyol Nagydíj versenye, azonban örül, hogy sikerült Valtteri Bottastól megörökölnie a harmadik helyet.
Ricciardo a 6. rajthelyről vágott neki a versenynek, ám a rajtot követően Max Verstappen és Kimi Räikkönen ütköztek, majd Valtteri Bottas számára is véget ért a verseny, így az ausztrál pilóta hirtelen a dobogón találta magát.
„Valtteri balszerencséje volt a mi szerencsénk, de szívesen fogadtam ezt az ajándékot” – nyilatkozta Ricciardo a versenyt követően. „De így működik ez a versenysportban: van, hogy mások profitálnak a te balszerencsédből, és van, amikor te másokéból.”
Az ausztrál elmondta, jó látni, hogy nem csak a Mercedes uralja a mezőnyt, hanem a Ferrari – a mai versenyen Sebastian Vettel – is bele tud szólni az első helyért folytatott harcba. A Red Bull egyelőre nem tudta felvenni a tempót a két élcsapattal, azonban Ricciardo bízik benne, hogy hamarosan ez változik.
„Szerettem volna előrébb végezni” – mondta a Red Bull-pilóta. „Fontos a sport számára, hogy legyen egy olyan páros, mint Seb s és Lewis, előbb-utóbb majd mi is belekeveredünk.”
„Sajnos én a Spanyol Nagydíjamról nem tudok olyan izgalmas sztorikat mesélni, mint Vettel vagy Hamilton. A rajt elég eseménydús volt, de aztán a legtöbb időt egyedül töltöttem.”