A Red Bull ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo nagyon bízik abban, hogy a Spanyol Nagydíjra tervezett fejlesztésekkel csapata végre képes lesz harcolni a Ferrarival és a Mercedessel.
Az osztrák istálló számára nem a várakozásoknak megfelelően indult a 2017-es idény, miután új versenyautója a vártnál gyengébb teljesítményt nyújt a leszorítóerő hiánya miatt.
Ricciardo azt mondja, bizakodásra ad okot az, hogy tavaly nem voltak túl versenyképesek Szocsiban, az azt követő barcelonai és monacói versenyeken viszont igazán erősek tudtak lenni.
„Remélem, hogy gyors lesz az autónk az újításoknak hála. Szeretnénk egy hármas csatát vívni a Mercedesszel és a Ferrarival, ebben reménykedem. Valami olyasmiben, amelynek hála mi is harcban lehetünk” – mondta Ricciardo az Orosz Nagydíj helyszínén.
„Megnézve a tavalyi időmérőt, másfél másodperccel voltunk lemaradva a pole-ról, és aztán Barcelonában már csak fél másodperc volt a hátrányunk, Monacóban pedig nagyon gyorsak voltunk.”
„Ez az év azon szakasza lesz, amikor látunk néhány fejlesztést. Mindenből szükségünk van most egy kicsire, sokat beszéltünk a leszorítóerőről és az autó hátuljáról…”
„Volt elég időnk arra, hogy a Ferrarit nézzük, hiszen néhány verseny óta már előttünk vannak. Nagyon erősnek tűnnek, mint ahogy a Mercedes is. Sokkal jobb az autójuk hátulja, márpedig manapság itt lapul a jó köridő.”
Ricciardo reméli, hogy a Red Bull fejlesztéseinek hála fél másodpercen belülre kerülhetnek riválisaikhoz képest.
„Meggyőződésem, hogy jobbak leszünk, mint most. Ez minden, amit most kérhetünk – a javulás. Fontos, hogy megtegyük az első lépést, remélhetőleg ez sikerülni fog Barcelonában. Ha fél másodpercen belülre kerülnénk, az remek lenne.”
Nemcsak a Red Bull, hanem motorpartnere, a Renault is dolgozik fejlesztésein – az új specifikáció várhatóan a Kanadai Nagydíjon debütál majd.