Daniel Ricciardo boldog lehet, hiszen az ötödik helyről rajtolva a pódium harmadik fokáig jutott Monacóban.
Daniel Ricciardo boldog lehet, hiszen az ötödik helyről rajtolva a pódium harmadik fokáig jutott Monacóban.
Ez teljesen feltüzelte az ausztrált, hiszen tudta, több van a Red Bullban.
„Ma boldog vagyok. Tegnap persze azt éreztem, hogy sokkal több lett volna benne, és sajnáltam, hogy nem tudtam megmutatni, mire vagyunk képesek ezen a pályán ezzel az autóval.” – kezdte Ricciardo.
Az ausztrál elhúzta az első bokszkiállását, és emiatt Bottast és csapattársát, Verstappent is meg tudta előzni.
„Ma megkaptam az esélyt, amikor Max és Bottas kiment kerékcserére, utána enyém volt a pálya. Volt egy pár szabad köröm, és jó időket sikerült odatennem a gumin. És szisztematikusan jó köröket futottam. Elégedett voltam vele. ”
Viszont majdnem kiesett a biztonsági autós fázis után, mikor is eltalálta a korlátot az első kanyarban.
„Nem volt abban biztos, hogy nem sérült meg semmi, de láttam, hogy Bottas be akar kerülni mellettem. Ha a Safety Car mögött mész, olyanok a gumik, mintha jégen mennél. Kemény volt, de élveztem. Örülök, hogy sikerült megtartanom a pozíciómat.”
Ricciardo 57 pontot szerzett eddig az idei szezonban, ez jelenleg az ötödik helyre elegendő a világbajnoki összesítésben.