Daniel Ricciardót akkumulátorproblémák hátráltatták a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon, ahol Lewis Hamilton és csapattársa, Sebastian Vettel mögött a harmadik helyen végzett.
Daniel Ricciardót akkumulátorproblémák hátráltatták a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon, ahol Lewis Hamilton és csapattársa, Sebastian Vettel mögött a harmadik helyen végzett.
„Már az első kanyarhoz közeledve, a rajtnál problémái voltak” – mondta a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.
„Aztán nem sokkal a féltáv előtt is visszatért a probléma, az akkumulátorral voltak gondok, ami nem akart kisülni.”
„Sokat kellett segíteni neki, hogy ura tudjon maradni a helyzetnek, mert a probléma szakaszosan jött elő. Voltak körök, mikor három-négy tizedet veszített, de volt, mikor semmit.”
Ricciardo nem tudja, hogy miként alakult volna, ha nincs probléma.
„Az erőforrás olykor jó volt, de sokszor gyengébben ment” – magyarázta. „A biztonsági autós fázistól pedig inkább csak rosszabb volt a helyzet. Nehéz volt, mert voltak olyan körök is, mikor minden tökéletesen működött.”
„Biztos vagyok abban, hogy hátráltatott, de örülök, hogy megláttam a kockás zászlót. Egy kicsit frusztrált voltam, mert féltem, hogy idő előtt fel kell adnom, de végül célba értem.”