A Ferrari és a McLaren is azon négy csapat között volt, amely levelet intézett az FIA-hoz, melyben arra kérte az illetékeseket, hogy mérsékeljék a Renault büntetését, és engedjék rajthoz állni a francia csapatot az Európa Nagydíjon.
A Ferrari és a McLaren is azon négy csapat között volt, amely levelet intézett az FIA-hoz, melyben arra kérte az illetékeseket, hogy mérsékeljék a Renault büntetését, és engedjék rajthoz állni a francia csapatot az Európa Nagydíjon.
A Renault még hazánkban kapott egy versenyes eltiltást, amiért úgy engedte vissza a pályára Fernando Alonsót, hogy nem volt biztonságosan rögzítve jobb első kereke, ami még abban a körben lerepült, ezzel veszélybe sodorva a többieket.
A Fellebbviteli Bíróság hétfőn tárgyalta a francia gárda ügyét Párizsban, ahol helyet adott a fellebbezésének, ugyanis nem volt bizonyítéka arra, hogy szándékosan sértette meg a szabályokat, így eltiltásos büntetését pénzbírságra mérsékelte.
Az FIA szerdán közétette a hétfői tárgyalás részletes jegyzőkönyvét, melyből az is kiderült, hogy négy rivális alakulat is támogatta a Renault fellebbezését, és arra kérte az irányító testületet, hogy mérsékelje a büntetést.
A közlemény szerint a Red Bull Racing, a McLaren, a Ferrari, és a Toyota küldött levelet a szövetségnek, melyben támogatásukról biztosították a Renault-t.
A fent említett négy alakulat közül kettő azt is bevallotta, hogy nekik is változtatniuk kellett a boxkiállásaik eljárásán, hogy elkerülhessék az ilyen és ehhez hasonló eseteket a jövőben.
A Renault azzal védekezett a hétfői meghallgatáson, hogy a keréken dolgozó két szerelőn kívül senki nem tudott a problémáról, amiről nem tudták időben értesíteni a csapat vezetését.