Nico Rosberg kiváló teljesítményt nyújtva, megszerezte élete első pole pozícióját a Forma-1-ben. A német pilóta mögött Hamilton és Schumacher végzett, ám előbbi büntetése miatt a Mercedes duója indulhat az első sorból.
Nico Rosberg megszerezte élete első pole pozícióját az F1-ben, miután kiváló teljesítményt nyújtva, megnyerte az időmérő edzést a Kínai Nagydíjon.
A Mercedes német versenyzője fél másodperccel bizonyult gyorsabbnak a második helyen végző Lewis Hamiltonnál, akit Michael Schumacher követett a harmadik helyen, ám a hétszeres világbajnok a második pozícióból rajtolhat, Hamilton rajtbüntetése miatt.
Miközben az egyik német első pole pozícióját ünnepelte, a másik egy borzalmas időmérőt teljesített, hiszen Sebastian Vettel csak a tizenegyedik helyre hozta be a Red Bullt a Q2-ben, így idő előtt kiesett.
Rosberg már az utolsó etap elején az élre állt 1:35.121-es idejével, ami olyan magabiztossá tette, hogy miközben az élen állók még gyorsköröket futottak, már kiszállt autójából, és a mérlegelő ponthoz sétált.
Hamilton beékelődött a két Mercedes közé, jóllehet csak a hetedik helyről rajtolhat, miután váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kapott még a versenyhétvége elején.
Kamui Kobayashi ezzel a harmadik helyre ugrott fel, miután az előkelő negyedik helyen végzett az időmérőn, ami szintén bizonyítja, hogy a Sauber kiváló formában van, és komolyabban oda kell figyelni rá.
Senki nem számított arra, hogy Vettel a pole pozícióért fog harcolni, azonban az, hogy már a Q2-ben kiesett, mindenkit ledöbbentett.
A kétszeres világbajnok egy más kipufogó elrendezéssel futott, mint csapattársa, Mark Webber, aki Kimi Räikkönen és Jenson Button mögött a hetedik lett.
A Maláj Nagydíj nagy hősei, Sergio Perez (Sauber) és Fernando Alonso (Ferrari) szintén bejutottak az első tízbe, míg Felipe Massa csak a tizenkettedik lett a másik Ferrarival.
Mindenki teljesítette a 107%-ot, így a kiscsapatok kivétel nélkül rajthoz állhatnak a vasárnapi versenyen.