A Toro Rosso pilótája, Carlos Sainz kicsit csalódottan tér haza a szezonnyitóról, annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen ért célba.
A Toro Rosso pilótája, Carlos Sainz kicsit csalódottan tér haza a szezonnyitóról, annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen ért célba.
„Kicsit furcsa verseny volt. Rosszul jöttem el a rajtnál, és csak a nyolcadik voltam, majd Grosjean kiesése után a hetedik. Ezek után Sergió elé jöttünk ki, de a célegyenesben szinte szó szerint elrepült mellettünk. Mindent megpróbáltam, hogy megelőzzem, de amikor ennyire nincs sebesség, nem lehet mit tenni.” – mondta a spanyol.
“Hat-hét másodpercet elpazaroltam azzal, hogy el kellett engednem Kvjatot. Nem tudom, ha ez nincs, esetleg közelebb lehettem volna, de az a lényeg, hogy ebből tanulnunk kell, és megérteni, mi történt ma. A nyolcadik hely egyébként nem egy rossz pozíció az év első futamán.” – tette hozzá.