Ralf Schumacher értetlenül áll a Török Nagydíj időmérő edzésén történtek előtt, ahol nagy meglepetésre már az első etapban kiesett, miközben csapattársa Jarno Trulli bejutott az utolsó körbe, és a kilencedik helyen végzett.
Ralf Schumacher értetlenül áll a Török Nagydíj időmérő edzésén történtek előtt, ahol nagy meglepetésre már az első etapban kiesett, miközben csapattársa Jarno Trulli bejutott az utolsó körbe, és a kilencedik helyen végzett.
“Nagyon csalódott vagyok az időmérő miatt” – mondta a német versenyző, aki csak a tizennyolcadik helyről vághat neki a holnapi futamnak.
“Volt néhány problémánk az első gyorsköreim alatt. Kétszer is blokkoltak a hátsó kerekeim, egyelőre még nem tudjuk, hogy miért. A problémát jelenleg is vizsgáljuk. Ezért teljesítettem a vártnál gyengébben, pedig a tegnapi harmadik helyem után sokkal jobb eredményre számítottunk.”
“Aztán gumit cseréltünk, változtattunk az első szárny beállításain, de túlkormányzott volt az autóm. Furcsán viselkedett a versenygép a középső szektorban, így nem tudtam olyan keményen hajtani, ahogy szerettem volna. Bosszantó a dolog, mert rengeteg erő van az autóban.”
“Most azon kell dolgoznunk, hogy kivizsgáljuk, mi okozta a problémát. A tavalyi évben a végéről indultam és a hetedik helyen landoltam, hiszen ezen a pályán több hely is kínálkozik az előzésre. Hosszú még a verseny, majd meglátjuk, mit hoz a holnap” – tette hozzá a Toyota versenyzője, aki az elmúlt három versenyen mindig bejutott az első tízbe az időmérő edzésen.