Michael Schumacher bevallotta, hogy jövő évi visszatérésében óriási szerepet játszottak az idén nyáron történtek, mikor úgy volt, ő ugrik be a sérült Felipe Massa helyére a Ferrarihoz, amiről végül le kellett mondania nyakfájdalmai miatt.
Michael Schumacher bevallotta, hogy jövő évi visszatérésében óriási szerepet játszottak az idén nyáron történtek, mikor úgy volt, ő ugrik be a sérült Felipe Massa helyére a Ferrarihoz, amiről végül le kellett mondania nyakfájdalmai miatt.
A hétszeres világbajnok éjt nappallá téve azon dolgozott, hogy kisegítse akkori csapatát, és a Magyar Nagydíjon súlyos- életveszélyes balesetet szenvedett Felipe Massa helyetteseként rajthoz állhasson a szezon második felében.
Schumacher azonban akkor kénytelen volt lemondani a visszatéréstől, ugyanis még februári motorbalesetében megsérült nyaka nem jött teljesen helyre, így orvosai azt tanácsolták neki, ne kockáztasson.
A német pilóta azonban annyira beleélte magát a dologba, hogy igen mély nyomokat hagytak benne a nyáron történtek, ami miatt átgondolta jövőbeli terveit, és akkor tudatosult csak igazán benne, hogy még mindig él-hal a versenyzésért.
“Nemrég még teljesen biztos voltam abban, hogy a Ferrarinál fejeztem be versenyzői karrierem” – olvasható Schumacher hivatalos weboldalán. “Azonban a dolgok néha igen hirtelen és kiszámíthatatlanul megváltoznak. Hirtelen a helyzet teljesen megváltozik.”
“Ekkor van az a pont, mikor át kell gondolnod korábban meghozott döntéseidet. Hogy őszinte legyek, a nyáron meghiúsult visszatérés adott okot arra, hogy újragondoljam a helyzetemet.”
“Meglepődtem magamon, hogy milyen gyorsan és milyen erősen elköteleztem magam ismét a téma iránt. A kimerült elemek teljesen feltöltődtek a kihagyott három év alatt. És aztán, mikor – köszönhetően Rossnak – a lehetőség felbukkant, hogy versenyezhetek a Mercedes GP-nek, rádöbbentem, hogy a régi motiváció visszatért, tele vagyok friss energiával, és jó erőnek örvendek.”
“Fizikálisan abszolút fittnek érzem magam. Már a nyáron is tapasztaltam, hogy az edzéseknek és a gyakorlásnak köszönhetően, milyen gyorsan elértem arra a szintre, ahol korábban voltam. Azóta pedig folyamatosan edzek. A nyakam teljesen jól van.”
“Már azokat a gyakorlatokat is el tudom végezni, amiket aktív pályafutásom során csináltam. Ez nyáron még nem volt lehetséges, hiszen akkor még csak öt hónap telt el a balesetem óta, így a nyakam nem tudott teljesen meggyógyulni.”
Schumacher az elmúlt 14 évet a Ferrari alkalmazásában töltötte, neve szinte teljesen eggyé vált az olasz márkával, így nem csoda, hogy egy kicsit szomorú, hogy elhagyja egykori munkaadóját, ám harmóniában és békében teszi azt.
“Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem volt egyszerű lépés” – mondta. “Sok barátom van a Ferrarinál, miután 14 évet együtt dolgoztunk, és számos szép emlékem van a Ferrarinál eltöltött napjaimból, amiket soha nem fogok elfelejteni.”
“Forma-1-es karrierem legnagyobb részét “vörös” színekben töltöttem, és hűséges vagyok azokhoz a srácokhoz, akikkel együtt dolgoztam az évek során, és mindig mindent megtettek azért, hogy egy jó autót építsenek nekem.”
“Ez a hűség továbbra is megmarad, jóllehet csapataink egymás ellen fognak küzdeni a pályán, hiszen biztos vagyok abban, hogy a Ferrari visszanyeri régi formáját.”
Schumacher karrierjét a Mercedesszel kezdte meg, és a német cégnek is köszönheti, hogy 1991-ben bemutatkozhatott az F1-ben, és most úgy érzi, valamit visszaadhat.
“Azért is gondolkodtam el komolyan a visszatérésemen, mert néhány régi barátom kérdezte meg” – folytatta. “Volt már olyan helyzet, mikor a Mercedes-Benz adott lehetőséget arra, hogy bemutatkozhassam a Forma-1-ben, ám az évek során soha nem volt esélyem náluk versenyezni.”
“Most viszont itt a lehetőség, hogy ismét Ross és a Mercedes oldalán versenyezzek, és boldog vagyok, hogy valamit visszaadhatok a Mercedesnek a kezdeti időkből.”