Ugyan a helyi sajtó nemrégiben arról számolt be, Szingapúr ötéves szerződést írtak alá a Forma-1 kereskedelmi jogainak birtokosaival, Bernie Ecclestone-nal, a verseny szervezői nemrég kijelentették, továbbra is folynak a tárgyalások, ugyanis nem elégedettek azzal, amit az üzletember kínál.

A Today című szingapúri lap írt szerdán arról, öt évvel meghosszabbították a Forma-1-es versenynaptárban 2008-ban debütált Szingapúri Nagydíj szerződését, így 2017-ig biztosan lesz éjszakai verseny az ázsiai országban.
A szervezők azonban nemrég sajtóközleményt adtak ki, melyben leírták, nem igazak a pletykák, a tárgyalások ugyanis még folynak.
„Az ötéves szerződéshez nem elegendő számunkra mindaz, amit a Formula One Administration kínál” – áll a kiadott közleményben.
„Továbbra is bizakodóak vagyunk, hogy sikerül olyan megállapodásra jutni, mely mindkét fél számára előnyös lehet.”
Egy 2010-es megvalósíthatósági tanulmány szerint egyébként a Szingapúri Nagydíj az első három évben 213,5 millió fontos nyereséggel járt az országnak.