A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elmondta, nem is álmodhattak volna jobb szezonkezdésről, így nem csoda, hogy teljes mértékben elégedett csapata eddigi teljesítményével.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elmondta, nem is álmodhattak volna jobb szezonkezdésről, így nem csoda, hogy teljes mértékben elégedett csapata eddigi teljesítményével.
A német-svájci alakulat jelenleg a második helyen áll a konstruktőrök versenyében, miután az első kilenc versenyen hét dobogós helyezést szerzett, beleértve kanadai kettős diadalát, mellyel megszerezte első győzelmét az F1-ben.
Robert Kubica mindössze két ponttal van csak lemaradva a vezető triótól az egyéni bajnokságban, míg csapattársa, Nick Heidfeld is lőtávon belül van.
A csapat hazai versenye, a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Német Nagydíj előtt Theissen bevallotta, nem is álmodhattak volna jobb szezonkezdésről.
“Nem is várhatnánk jobb pozícióból a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Német Nagydíjat” – mondta Theissen. “A kétesélyes bajnokságot háromesélyessé szerettük volna tenni, és célunk az volt, hogy megszerezzük első futamgyőzelmünket az idei évben. Ezeket a célokat már most sikeresen teljesítettük.”
“Mostantól pedig mindig a következő versenyre koncentrálunk, és arra tűzzük ki céljainkat. Aztán mikor a bajnokságnak vége, majd meglátjuk, mit sikerült elérnünk.”
“Ami a köridőket illeti, az előttünk álló két csapat egyelőre gyorsabb nálunk. Azonban mikor autónk megbízhatósága, személyzetünk munkája, és a stratégiai döntések számítanak, akkor egy igazi élcsapatot képviselünk.”
“Nem csak annak örülök, hogy már ilyen korán sikerült elérnünk céljainkat, hanem azért is boldog vagyok, mert egyenletesen fejlődtünk. Ez is bizonyítja, hogy mind a stratégia, mind az irány helyes” – tette hozzá Theissen.