Trulli nagy árat fizetett a balesetért - F1VILÁG.HU

Trulli nagy árat fizetett a balesetért

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Jarno Trulli csalódottságának adott hangot a Brit Nagydíj első edzésnapját követően, ugyanis a délutáni tréningen csúnyán összetörte versenygépét a Stowe kanyarban, miután leszakadt hátsó szárnya a Hangar egyenesben.

Jarno Trulli csalódottságának adott hangot a Brit Nagydíj első edzésnapját követően, ugyanis a délutáni tréningen csúnyán összetörte versenygépét a Stowe kanyarban, miután leszakadt hátsó szárnya a Hangar egyenesben.

Az olasz versenyző elvesztette uralmát autója felett, megcsúszott és nyílegyenesen a gumifalba csapódott, így idő előtt be kellett fejeznie a körözést.

“Nem sikerült túl jól számunkra a mai nap” – mondta Trulli. “Nehéz elmondani, mi is történt valójában, hirtelen elvesztettem a hátsó szárnyam és kicsúsztam. Bevittek a pályán található orvosi központba, de rendben vagyok, így holnap már visszatérhetek a pályára.”

“Mindez azt is jelenti egyben, hogy nagyon sok munka vár még ránk ezen a hétvégén, de keményen dolgozunk, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Az elmúlt versenyeken elért eredményeinket követően a csapat fel van tüzelve. Továbbra is azon vagyunk, hogy mindkét autónkat az első tízbe kvalifikáljuk, majd pedig pontokat szerezzünk a versenyen.”

Trulli csapattársa, Timo Glock számára sem volt problémamentes a második edzés, ugyanis egy kuplungprobléma miatt rengeteg időt vesztett Silverstone-ban.

“Mindkettőnk számára problémás volt a délutáni edzés” – mondta Glock, aki csak a tizennegyedik helyen landolt. “A kuplungprobléma miatt szinte az egész második tréninget ki kellett hagynom. A mérnökök fantasztikus munkát végeztek, és az utolsó percekben ki tudtam hajtani a pályára még két kör erejéig.”

“A reggeli edzésen minden rendben volt az autóval, ami nem volt meglepő a múlt heti tesztprogram után. Azonban most nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy be tudjuk hozni lemaradásunkat a hétvége hátralévő részében. Azt követően, hogy az elmúlt két versenyen kiválóan szerepeltünk, mindent megteszünk majd azért, hogy most vasárnap is jók legyünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!