Verstappen: Én csak alkalmazom a szabályokat, azokkal játszom - F1VILÁG.HU

Verstappen: Én csak alkalmazom a szabályokat, azokkal játszom

HIRDETÉS
Max Verstappen ironikusan kommentálta az Amerikai Nagydíjon Lando Norrisszal történt vitás esetét, miután sokan azt feltételezték, hogy a holland pilóta szándékosan szorította ki brit riválisát a pályáról.

A McLaren az esetet követően jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Norrisnak kiosztott 5 másodperces büntetés kapcsán, amelyet a brit versenyző azért kapott, mert az austini verseny 52. körében, a pálya 12-es kanyarjában megpróbálta megelőzni Verstappent, miközben mindketten kisodródtak a pálya szélére. Norris ekkor a pályán kívül előzte meg Verstappent, amiért végül büntetést kapott, így a holland versenyző visszakerült a 3. helyre.

A háromszoros világbajnokot kritizálták egyesek, akik szerint „kihasználta” az F1 előzési irányelveit azzal, hogy a 12-es kanyarban nem a hagyományos íven haladt, direkt mélyet fékezett, és szándékosan tolta ki Norrist a pályáról. Verstappen ezt a feltételezést szórakoztatónak találta.

„Igazán lenyűgöző, hogy az emberek olvasni tudnak a gondolataimban” – mondta Verstappen, amikor az ügyről kérdezték. „Ez őrület, úgy értem, mindig megpróbálok bevenni egy kanyart.”

„Nem akartam kiskaput keresni, és mindig azt mondtuk, hogy keményen akarunk versenyezni egymással, ezt szeretjük csinálni.”

Az incidens előtt Verstappen több körön át sikeresen tartotta maga mögött Norrist, miközben fékproblémákkal küzdött az RB20-as versenyautójában.

„Ez egy elég nehéz második szakasz volt, sokat vesztettem a tapadásból az első tengelyen, nagyon nehéz volt fékezni” – magyarázta a Red Bull versenyzője. „Ez megnehezítette a védekezést, mert tudtam, hogyha egy kicsit is később fékezek, akkor blokkolhatnak a kerekek, és nem igazán volt meg az első tapadás. Nem volt egyszerű dolgom, de ennek ellenére pozitív volt az eredmény, és megmutatta, hogy talán újra versenyben lehetünk.”

„Nem értem, miért kell most hirtelen változtatásokat követelni a szabályokban, amikor ez mindig is így volt. A Gokartban, az F3-ban, az F1-ben nőttem fel, és tudod, hogy nem előzhetsz a fehér vonalon kívül. Ez ilyen egyszerű.”

„Így vannak megírva a szabályok. Nem én hoztam a szabályokat, annyira követem őket, amennyire csak tudom. Persze néha belefutsz ilyenbe, ez korábban is megtörtént már. Én csak alkalmazom a szabályokat és azokkal játszom.”

A javaslatok kapcsán, hogy állandó sportfelügyelői bizottság legyen, Verstappen elmagyarázta: „A probléma az, hogy ez mindig vita tárgya.”

Hirdetés

„Néha azt mondják, túl sok a szabály, aztán meg, hogy ’több szabály kell’ – ez mindig így lesz. Attól függ, hogy melyik oldalon állsz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Verstappen: Én csak alkalmazom a szabályokat, azokkal játszom
Leclerc szerint Verstappen versenyzési stílusa teszi izgalmassá az F1-et
Elutasította a McLaren felülvizsgálati kérvényét az FIA!
Sainz a leggyorsabb, Russell nagyot bukott, Verstappennek műszaki gondjai voltak Mexikóban
Gyorshír: Russell csúnyán összetörte a Mercedes autóját!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!