Max Verstappen szerint nevetséges, hogy Kimi Räikkönen túl agresszívnek titulálta őt a vasárnapi Belga Nagydíjat követően.
Max Verstappen szerint nevetséges, hogy Kimi Räikkönen túl agresszívnek titulálta őt a vasárnapi Belga Nagydíjat követően.
A két versenyző többször is egymásra talált a versenypályán, először rögtön a rajt után, az 1-es kanyarban, ahol bizony Sebastian Vettel is benne volt a lökdösődésben.
„A rajtom nem sikerült jól, és aztán belülre húzódtam. Könnyedén megcsináltam a kanyart, de a Ferrarik elkezdtek befelé tolni” – mondta Verstappen. „Sebastian belénk jött, és nagyon megsérült az autóm.”
„Tudta, hogy kívül van, de mégis így fordult el, noha két autó még ott volt.”
Verstappen a futam későbbi szakaszában is kemény csatát vívott Räikkönennel, aki szerint a Red Bull versenyzője túl agresszív volt.
„Nevetséges. De a TV-s közvetítésnek jót tesz, ha valaki panaszkodik. Nagy hazugság, hogy túl agresszív vagyok. Csupán védtem a pozíciómat. Ha valakinek ez nem tetszik, az az ő problémája” – mondta Vestappen.
A történtekkel kapcsolatban Räikkönen úgy fogalmazott, véleménye szerint versenytársa átlépett egy bizonyos határt.
„Én a fair küzdelmek és a szoros versenyzés mellett vagyok, de amikor el kell emelnem a lábam és fékeznem kell, hogy ne ütközzek neki, az már nem korrekt” – mondta a 2007-es év legjobbja.
„Nagyon közel voltunk egy nagy balesethez. Teljes sebességnél kellett a fékre lépnem, ilyesmi nem fordult elő más versenyzőkkel. Szóval nem volt korrekt. Az első kanyarban pedig be voltam szorulva két autó közé.”
Räikkönen végül 9., Verstappen 11. lett Belgiumban.