Az első szabadedzést ugyan az élen zárta, Max Verstappen azonban pontosan tudja, ennek semmi jelentősége nincs, hiszen az időjárás alaposan keresztülhúzta a csapatok számításait Sanghajban.
Az első szabadedzést ugyan az élen zárta, Max Verstappen azonban pontosan tudja, ennek semmi jelentősége nincs, hiszen az időjárás alaposan keresztülhúzta a csapatok számításait Sanghajban.
Mivel a mentőhelikopter egy baleset esetén nem tudta volna ellátni feladatát a kedvezőtlen időjárás miatt, a helyi idő szerint délelőtt megtartott edzésen csupán mintegy 20 percet körözhettek a versenyzők, a második tréninget pedig egy az egyben törölni kellett.
Verstappen 2 mért kört meg tudott tenni a nyitóedzésen, ám hasznos munkát természetesen ők sem végezhettek ma.
„A mai időjárás komoly szerepet játszott, így csupán 2 mért kört tudtam megtenni – viszont legalább az első edzésen az élen zártam, ami pozitívum” – mondta a holland.
„Ausztrália óta nem tudtunk semmit sem tesztelni az autón, és sajnálatos, hogy ma nem tudtunk körözni, mert nem gyűjthettünk adatokat a pályán.”
„Természetesen megértem a döntés okait, az időjárás miatt ugyanis a helikopter nem repülhetett, márpedig nagyon fontos szerepe van a biztonságban egy baleset esetén.”
„Az autó egyensúlya egész jónak tűnt esőben, de a Ferrari és a Mercedes nem nagyon körözött, szóval nem tudunk megfelelő összehasonlításokat végezni. Holnapra jobbnak tűnnek az előrejelzések, szóval legalább lesz néhány körünk száraz pályán, így kipróbálhatunk pár új dolgot az időmérő előtt.”