A Red Bull Forma-1-es csapata biztosította Max Verstappent arról, nem kell majd támogatnia csapattársát, Daniel Ricciardot a 2017-es idény további részében.
Verstappen számára kiábrándítóan alakult a szezon első fele: 9 versenyből 5-öt nem tudott befejezni, így csak a bajnoki ponttáblázat 7. helyét foglalja el, 62 ponttal lemaradva csapattársától, Daniel Ricciardótól, aki 4. az összetettben.
Ricciardo hátránya 64 pont a tabellán az éllovas Sebastian Vetteltől, így amennyiben a szezon további versenyei is jól alakulnak számára, akár arra is lehet esélye, hogy közel férkőzzön a vb-címért küzdőkhöz.
Ha pedig így lesz, a Red Bull jogosan kérhetné meg Max Verstappent arra, hogy segítse csapattársát.
Christian Horner, az osztrák istálló csapatfőnöke szerint azonban erre nem lesz szükség.
„Nem gondolkodunk a világbajnoki címben, az autó teljesítményére fókuszálunk, és versenyről versenyre haladunk” – mondta a szakember.
„A bajnokság ezen szakaszában nem tekintjük magunkat bajnokesélyesnek. Mindent bele akarunk adni a versenyeken, és csökkenteni akarjuk a lemaradásunkat.”
Arra a kérdésre, hogy Verstappen és Ricciardo szabadon versenyezhetnek-e egymással a továbbiakban, Horner így felelt: „Abszolút.”
„Ha 15-20 ponton belül lenne, más lenne a történet. De 64 pont hátrány úgy, hogy még a szezon felénél sem járunk… nagyon optimistának kell lenni ahhoz, hogy elkezdjünk csapatsorrendet felállítani.”
Horner hozzátette, meg van győződve arról, hogy a rengeteg balszerencse után Verstappen képes lesz visszavágni.
„Fiatal kora ellenére nagyon sok tapasztalata van, és gokartos pályafutása során is voltak hasonló problémái. Ami még szívfájdítóbb, hogy az autó egyre erősebb, és Ausztriában az egyik legjobb versenyünket futottuk.”
„Szóval látjuk a fejlődést. És ahogy ebben a sportban gyakran előfordul, megeshet, hogy megnyer majd három versenyt anélkül, hogy bármin is változtatnia kell. Csak mellé kell, hogy álljon a szerencse.”