Vettel: A monacói pole idén is alapvető fontosságú - F1VILÁG.HU

Vettel: A monacói pole idén is alapvető fontosságú

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Sebastian Vettel szerint még mindig nagyon sokat ér a monacói pole pozíció, annak ellenére, hogy az idei évben megnövekedett a futamokon történő előzések száma.


Sebastian Vettel szerint még mindig nagyon sokat ér a monacói pole pozíció, annak ellenére, hogy az idei évben megnövekedett a futamokon történő előzések száma.

Vettel idei ötödik pole pozícióját szerezte meg a félbeszakított időmérőn Monacóban. A világbajnok elismerte, hogy nagyon hosszú és nehéz versenynek néznek elébe, éppen emiatt úgy gondolja, az első rajtkockából való indulás alapvető fontosságú ezen a helyszínen.

„Ez egy hosszú verseny a maga 78 körével, és mivel az idén több kiállás van, az utolsó percekben minden megváltozhat.”

„De egy dolog változatlan fontosságú marad, mégpedig az első helyről való rajtolás. Minden szem a holnapi versenyre szegeződik majd, és keményen kell nyomnunk – szóval majd meglátjuk, mit tudunk tenni.”

„Mindent összevetve nagyon boldog vagyok az eredmény miatt, és amiatt, hogy a tiszta oldalról kezdhetek. Nem is lehetne jobb.”

Vettel elmondta, nehéz volt 100 százalékon koncentrálnia, miután látta Perez balesetét.

„Ülsz az autódban, az adatok után kérdezősködsz, és őszintén szólva nehéz koncentrálni, amikor nem tudod, hogy mi történik. Azt mondják, jól van, eszméleténél van és beszél. Ez egy nagy megkönnyebbülés.”

Habár Perez eszméleténél van, a világbajnok Vettel elmondta, a mai baleset felhívja a figyelmet a biztonság fejlesztésére.

„Ha a mai helyzetet összehasonlítjuk a múlttal, azt gondolhatjuk, hogy ma már minden túl biztonságos. Az ilyen balesetek, mint ez, rámutatnak arra, hogy ez mégsem így van. Tanulnunk kell belőle, bár holnapig már nem sok mindent tehetünk.”

Hirdetés

„A legjobb hír most az, hogy Sergio jól van. Olyan utcai pályákon autózunk, mint ez vagy Szingapúr, és a versenyzők feladata, hogy megbizonyosodjanak arról, biztonságban vannak. Ez a cél. De tényleg az a legfontosabb, hogy Sergio rendben van, és holnap egy jó és biztonságos versenyünk lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!