Vettel kizárólag önmagára összpontosít - F1VILÁG.HU

Vettel kizárólag önmagára összpontosít

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kizárólag saját magára összpontosít, és egyelőre nem foglalkozik riválisaival a Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel – ezt maga a német tehetség árulta el a Koreai Nagydíj szombati sajtótájékoztatóján.


Kizárólag saját magára összpontosít, és egyelőre nem foglalkozik riválisaival a Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel – ezt maga a német tehetség árulta el a Koreai Nagydíj szombati sajtótájékoztatóján.

Mint ismert, a fiatal versenyző az első helyről várhatja majd a vasárnapi verseny rajtját, ám mint mondta, nem aggódik túlságosan, hiszen bízik abban, hogy megszerezheti majd a futamgyőzelmet.

„Saját magam” – felelte Vettel újságírók azon kérdésére, hogy véleménye szerint ki lesz a legnagyobb riválisa a holnapi futamon.

„Azt hiszem, kizárólag magamra kell összpontosítanom, mint ahogy kellett ma is. Azt hiszem, Mark [Webber] tegnap, illetve ma délelőtt is bizonyította, hogy mire képes az autó, s hogy versenyképesek vagyunk.”

„Mint már mondtam, nyugodt vagyok és soha nem aggódtam amiatt, hogy nem lehetek majd ott az élen. Majd meglátjuk, hosszú verseny lesz.”

Vettel hozzátette, mint mindig, most is kiemelt fontossággal bír majd a rajt, illetve az első kör, hiszen a mezőny olyannyira sűrű lesz, hogy bármi megtörténhet.

„Fernando [Alonso] közvetlenül mögülem rajtol. Először is a startra kell koncentrálnunk, fel kell készülnünk rá. Aztán lesz még jó pár kanyar, ahol rengeteg minden történhet, de magabiztos vagyok.”

Vettel hozzátette, az eredmények láttán jobban teljesítenek a koreai pálya első szektorában, mint arra számítottak, noha tisztában vannak azzal, hogy az egyenesekben nem tudják felvenni a versenyt a McLarennel, valamint a szintén kifinomult F-csatornával rendelkező Renault-val.

„Ha megnézzük az első szektort, valójában nem teljesítettünk katasztrofálisan – sőt, talán jobbak is voltunk, mint azt vártuk. Ami a végsebességeket illeti, tudjuk, hogy talán nem harcolhatunk a Renault-val, illetve csodálatos F-csatorna rendszerükkel, no meg persze a McLarennel, de azt hiszem, hasonló helyzetben vagyunk, mint a Ferrari. Tehát majd meglátjuk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!