Vettel: Közel sem vagyunk olyan magabiztosak - F1VILÁG.HU

Vettel: Közel sem vagyunk olyan magabiztosak

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A tavalyi év dominanciája után a Red Bull Racing alakulatának idén jóval nehezebb dolga van, a mezőny ugyanis olyannyira szorosnak tűnik, hogy nehéz lesz akkora előnyt kiépítenie az osztrák csapatnak, mint tette azt az elmúlt esztendőben.


A tavalyi év dominanciája után a Red Bull Racing alakulatának idén jóval nehezebb dolga van, a mezőny ugyanis olyannyira szorosnak tűnik, hogy nehéz lesz akkora előnyt kiépítenie az osztrák csapatnak, mint tette azt az elmúlt esztendőben.

Az idei év első négy versenyén négy különböző futamgyőztest ünnepelhettünk, és az elmúlt héten, Bahreinben Sebastian Vettel is megkönnyebbülhetett, hiszen a pole pozícióból rajtolva diadalmaskodni tudott.

Miután az év első versenyein is pontokat szerzett, a német és csapata jelenleg vezeti a bajnoki tabellát. Vettel mindazonáltal elmondta, közel sem olyan magabiztosak, mint az elmúlt évben, és tudják, hogy sokat kell még javítaniuk az RB8-as versenygépen.

„Szerettük volna jobb helyről kezdeni az évet, mindazonáltal azt hiszem, jó versenyeket tudhatunk a hátunk mögött” – mondta a címvédő.

„Szoros a mezőny, és nem is vagyunk annyira magabiztosak, mint szoktunk. Nem vagyok teljesen elégedett azzal, ahogy jelenleg állunk, mégis úgy gondolom, komoly potenciál van ebben az autóban. Kis dolgokkal nagy változást lehet elérni az időmérő edzésen, ennek pedig a versenyen komoly hatása lehet. Aki gyorsabb tud lenni szombaton, annak vasárnap könnyebb versenye lehet.”

„Az embernek időt kell adnia magának arra, hogy kipróbáljon különböző dolgokat, és meglássa, melyik működik a legjobban. Mark Webber talán nem küszködött ennyire, fogalmam sincs, de beszélgettünk arról, milyennek tűnik az autó, és a legtöbb dologban alapvetően egyetértettünk.”

A többi csapathoz hasonlóan a Red Bull alakulata is komoly újításokkal készül a következő versenyre, a Spanyol Nagydíjra. Ezen fejlesztések egy részét a csapat a jövő heti, olaszországi teszten ki is próbálhatja.

„Mugellóban tesztelhetünk és kiértékelhetünk majd rengeteg dolgot, és remélhetőleg a Spanyol Nagydíjra sikerül jobbá tennünk az autót.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!