Mark Webber elmondta, hogy még ha akarna, akkor sem igen tudna segíteni csapattársának, Sebastian Vettelnek a vasárnapi Brazil Nagydíjon, miután a rajtrács két különböző végéről vághatnak neki a versenynek a szombati kaotikus időmérőt követően.
Mark Webber elmondta, hogy még ha akarna, akkor sem igen tudna segíteni csapattársának, Sebastian Vettelnek a vasárnapi Brazil Nagydíjon, miután a rajtrács két különböző végéről vághatnak neki a versenynek a szombati kaotikus időmérőt követően.
Míg az ausztrál pilóta a második sorból, csapattársa csak a 16. pozícióból várhatja a délutáni futam rajtját, ami azt jelenti, hogy nem kerülhetnek olyan közel egymáshoz, hogy érdemben segíteni tudják egymást.
Vettelnek pedig minden segítségre szüksége lenne, hiszen reálisan nézve a dolgokat, csak abban az esetben tarthatja életben bajnoki esélyeit, ha megnyeri a versenyt, ami a 16. pozícióból indulva, nem lesz egyszerű.
Webber egyébként már az időmérő előtt utalt arra, hogy a saját versenyét fogja futni, és nem arra fog koncentrálni, hogy miként segítse csapattársát. Bár akkor sokan támadták emiatt, most valóban a saját versenyét futhatja, hiszen még ha akarna, akkor sem tudna segíteni Vettelnek.
“A rajtnál azonnal vissza fogok venni, és elállok az útjából” – mondta viccesen az ausztrál pilóta, aki az elmúlt öt versenyen még csak pontot sem szerzett, így már nagyon ki van éhezve a sikerre.
“Komolyra fordítva a szót, nem gondolom, hogy olyan helyzetbe kerülnénk, amelyben segíteni tudnánk egymásnak. Egy átlagos versenyt futva, nagyon nehéz olyan közel kerülni egymáshoz, hogy érdemben segíteni lehessen a másik munkáját.”
“Törökország kivételével egyetlen másik pályán sem fordult elő, hogy együtt lettünk volna a pályán.”
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner azonban hozzátette, hogy Vettel csakis a rossz időzítés miatt nem tudott előrébb végezni, mert a sárga zászlók és a forgalom, csúnyán betett neki, mikor pedig tiszta volt az út előtte, már olyan rossz állapotban volt a pálya, hogy képtelen volt előrébb kerülni.
A szakember azonban úgy érzi, hogy Webber teljesítménye is bizonyítja, hogy autójukkal nincsen semmi probléma, és mivel mindkét RB5-ös inkább száraz, mint vizes pályára van beállítva, jók lehetnek a versenyen, különösen, ha igaz a hír, miszerint nem lesz több eső a hétvégén.
“Mark teljesítménye is azt bizonyítja, hogy az autó mind száraz, mind vizes pályán, mind eső-, mind intermediate abroncsokon kiválóan teljesít, így biztos vagyok abban, hogy Sebastian is az élen lehetett volna, ha sikerül bejutnia a második etapba” – mondta Horner.
“Hosszú lesz a verseny, és ezen a pályán számos érdekességet és furcsaságot láthattunk már. Vettelnek mindent meg kell tennie, hogy lecsapjon a lehetőségekre. A bajnokság élén álló Button pontosan előle indulhat, ami szintén meglepetés, míg Mark az élen csatázhat.”
“Most az a dolgunk, hogy az első körtől az utolsóig nagyon keményen hajtsunk.”