Vettel: Nem visszalépés az STR szerződés - F1VILÁG.HU

Vettel: Nem visszalépés az STR szerződés

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A BMW egykori tesztpilótája, Sebastian Vettel úgy gondolja, nem kockáztatott azzal, hogy egy élcsapattól átigazolt a mezőny hátsó régiójában szereplő Scuderia Toro Rossóhoz a 2008-as idényre.

A BMW egykori tesztpilótája, Sebastian Vettel úgy gondolja, nem kockáztatott azzal, hogy egy élcsapattól átigazolt a mezőny hátsó régiójában szereplő Scuderia Toro Rossóhoz a 2008-as idényre.

A mindössze húsz esztendős Vettel a Toro Rosso versenyzőjeként tevékenykedik majd az idei év hátralévő részében. A német pilóta azonban nem csak az idei évben lesz a Red Bull fiókcsapatának alkalmazottja, ugyanis még csütörtök este aláírta szerződését a 2008-as idényre.

Az idei évben bevezetett tesztkorlátozások és a harmadik autó eliminálása a pénteki edzésekről azt eredményezte, hogy a csapatok tesztpilótái szinte alig körözhetnek az idei esztendőben. Éppen ezért Vettel úgy gondolja, jobban járt, hogy leszerződött egy másik csapathoz versenyzőként, mert tesztpilótaként alig ülhetett autóba.

“Mindenki tudja, hogy az idei évben a tesztekre vonatkozó szabályok nagyon szigorúak” – mondta Vettel. “Sajnos csak keveset vezethet az ember. Ez pedig nagy bosszúság a harmadik versenyzők számára. Éppen ezért úgy gondolom, hogy helyesen döntöttem, mert ez egy remek lehetőség számomra a továbblépésre.”

A feltörekvőben lévő tehetség tisztában van azzal, hogy az STR2-es versenygép jóval gyengébb, mint a BMW F1.07-es modellje, azonban bízik benne, hogy segíthet a Red Bull által támogatott alakulatnak a továbblépésben.

“Nyilvánvaló, hogy az autó teljesítménye messze elmarad a BMW idei modelljétől” – folytatta. “De éppen ez a kihívás az egészben. Az autó még nem elég jó, de mindent megteszek annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményt szolgáltassam a csapatnak, és segítsem őket az előrébbjutásban. Nem törődöm azzal, hogy mi történt a múltban, a jövőre koncentrálok, és már alig várom az előttem álló kihívásokat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!