Sebastian Vettel nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy megúszta Felipe Massa és Sergio Perez balesetét a Kanadai Nagydíj utolsó körében.
Sebastian Vettel nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy megúszta Felipe Massa és Sergio Perez balesetét a Kanadai Nagydíj utolsó körében.
A Force India és a Williams versenyzője – az ütközésüket követően – szinte közrefogták Vettelt, aki szerencsére megúszta az egészet, és tovább tudta folytatni a körözést, behozva autóját a harmadik helyre.
„Láttam, hogy közel vannak egymáshoz, aztán láttam valami fehéret a tükrömben, ezért egy kicsit félrehúzódtam, majd hirtelen Felipe a levegőben elsuhant mellettem” – mondta Vettel, aki nem sokkal előtte előzte meg Perezt és jött fel a harmadik helyre.
„Elég szerencsés voltam, mert pont időben vettem észre.”
Vettel a futam második részét csapattársa, a későbbi futamgyőztes Daniel Ricciardo mögött töltötte, aki szintén be volt ragadva Perez mögé – akit az egyenesekben a Mercedes motor erőfölénye miatt egyszerűen képtelenek voltak megelőzni.
„Nagyon nehéz volt számunkra, be voltunk ragadva a Force India mögé” – magyarázta. „Egyszerűen nem voltunk elég gyorsak az egyenesekben, nem volt elég erőnk.”
„Ez volt az első Renault győzelem az új érában, azonban még nagyon sok munka van hátra, hogy befogjuk a Mercedest, hiszen nagyon erősek az egyenesekben. Az első kiállás után, egészen addig, míg be nem fogtam Nicót, a versenyem teljesen lefutott volt.”
„A végén szerencsém volt, hogy Perez fékproblémái miatt közel tudtam maradni hozzá, és a DRS segítségével el tudtam menni mellette az egyenesben, de nem volt könnyű.”