A címvédő Sebastian Vettel szerint csapata, a Red Bull az Osztrák Nagydíj hátralévő részében tovább folytathatja majd a fejlődést.
A címvédő Sebastian Vettel szerint csapata, a Red Bull az Osztrák Nagydíj hátralévő részében tovább folytathatja majd a fejlődést.
A Milton Keynes-i alakulat számára nem indult zökkenőmentesen a spielbergi hétvége, Vettel egy látványos piruettet is bemutatott az első szabadedzésen, melyet csak a tizenötödik helyen zárt, miközben csapattársa, Daniel Ricciardo tizenharmadik lett.
A Red Bull aztán délutánra jelentősen megerősödött, mindkét versenyző tempója feljavult úgy a lágy, mint a szuperlágy gumikon – Vettel pedig arra számít, ez a tendencia folytatódhat a hétvége hátralévő részében is.
„Délelőtt kicsit sokat küszködtünk, a délután már jobb volt” – mondta a német.
„Azt hiszem, vannak, akik küszködnek az elsődleges gumikkal, nem tudják működésre bírni a keményebb vegyületet. Holnap más lehet a helyzet, ha melegebb lesz. Délután sikerült előrelépéseket tennünk.”
„Nem vagyunk a hétvége favoritjai – szeretnénk azok lenni, de még nem tartunk ott. Az viszont tény, hogy ez a hazai versenyünk, ami extra motivációt jelent.”
Vettel elismerte, a vártnál többet küszködtek az első osztrák edzésen.
„Jó ideje nem voltunk már itt, szóval nem igazán számítottunk semmire. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lehet. De jobban küszködtünk, mint gondoltuk, de a délután már sokkal inkább alakult a mi szájízünk szerint.”
A német hozzátette, nagyon közel volt ahhoz, hogy összetörje autóját a nyitóedzésen, amikor megpördült a pályán.
„Nem volt tervben, de nyilván, amikor már pörögtem, megpróbáltam megtenni mindent azért, hogy ne találjam el a falat, ami bejött.”