Sebastian Vettel elégedetten nyilatkozott a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően, ahol idei negyedik futamgyőzelmét ünnepelhette, mellyel bebiztosította magának a második helyet az egyéni bajnokságban.
Sebastian Vettel elégedetten nyilatkozott a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően, ahol idei negyedik futamgyőzelmét ünnepelhette, mellyel bebiztosította magának a második helyet az egyéni bajnokságban.
A Red Bull német versenyzője a második helyről rajtolt, és már az első kiállása után átvette a vezető pozíciót a nem sokkal később, egy fékhiba miatt a futamot feladó Lewis Hamiltontól, majd végig irányítása alatt tartva az eseményeket, fölényes győzelmet aratott.
“Egy fantasztikus verseny volt” – mondta Vettel. “Jól kaptuk el a rajtot, és bár nem voltunk elég jók ahhoz, hogy legyorsuljuk Lewist, meglepően közel voltunk hozzá.”
“Aztán a hátsó egyenesben megnyomta a (KERS) gombot, és elhúzott tőlünk. Viszont annak ellenére, hogy tudtuk, nehezebbek vagyunk nála, tarzani tudtam vele a lépést. A kiálláskor nagy volt rajtunk a nyomás, de megoldottuk.”
“Ezután feladta a küzdelmet, de egy fantasztikus verseny volt. Megvolt a megfelelő előnyöm Jensonnal és Markkal szemben, így a saját tempómat tudtam autózni, és mindkét keveréken remekül ment a versenygép. Élvezetes volt az autóban ülni ezen a szép estén.”
“Összefoglalva az évet, nagyon hullámzó volt. A szezon második fele nagyon erős volt, négy kettős győzelmet szerzett a Red Bull, így gratulálok a csapatnak. Mindenki nagyon keményen hajtott, és rengeteget dolgoztak. Ennél tökéletesebben be sem tudtuk volna fejezni a szezont.”
A német versenyző annak is nagyon örül, hogy miután csapata volt a második félidő abszolút győztese, sikerült megszereznie a bajnoki második helyet, amit ugyan senki nem jegyez, mégis komoly jelentőséggel bír számára.
“Nagyon büszke vagyok” – folytatta. “Brazília után úgy érkeztünk meg erre a helyszínre, tisztában voltunk azzal, hogy nagyon erős a csomagunk, és célunk az volt, hogy megszerezzük a második helyet az egyéni bajnokságban, ami sikerült.”
“Az pedig, hogy ezt egy győzelemmel sikerült elérnünk, a lehető legjobb eredmény.”
Vettel természetesen bízik abban, hogy jövőre is az élmezőnyben marad csapata, és ismét harcba szállhat majd a bajnoki címért 2010-ben.
“Nagyon jó lenne, ha ugyanígy folytatnánk” – mondta. “Most egy nagyon hosszú téli szünet következik, különösen számunkra, versenyzők számára, egy hosszú téli pihenő, tesztelés nélkül. Angliában, és a gyárban a srácok viszont nagyon keményen dolgoznak.”
“Az autók nem változnak olyan nagymértékben a jövő évben, jóllehet nem lesz majd tankolás a versenyek közben, szóval van itt ismeretlen. Bízom abban, hogy a jövő év is legalább olyan izgalmas lesz, mint az idei volt. Már alig várom.”
“Most az a dolgunk, hogy megvizsgáljuk, milyen hibákat vétettünk az idei évben, tanuljunk belőlük, és jövőre visszavágjunk.”
A Red Bull egyébként változatlan felállással, a Vettel-Webber párossal kezdi meg a 2010-es bajnokságot a Forma-1-ben.