Hat pont. Mindössze hat pont különbség van a világbajnokságot vezető Sebastian Vettel és Lewis Hamilton között.
Hat pont. Mindössze hat pont különbség van a világbajnokságot vezető Sebastian Vettel és Lewis Hamilton között.
A Ferrari pilótája ugyan lerajtolta a pole-ból induló britet, de a német nem tudta megtartani első helyét.
„Nem volt rossz a rajtom, bár az elején nekem is kipörögtek a kerekeim, akárcsak Lewisnak. Viszont a kuplunggal hamar reagáltam, és meg tudtam csípni az első helyet. Ettől kezdve jó ritmusban tudtam autózni és némi előnyt tudtam is szerezni.” – mondta német.
A Ferrari versenyzője kerékcseréje után Hamilton mellé került, de sikerült megtartania pozícióját.
„Nagyon közel kerültem Lewishoz a bokszkiállásom után. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyire gyorsan mögöttem lesz. Nagyot fékeztem, és ott volt mellettem. De nem volt gond, mert ez a versenyzés része, és élveztem.”
A brit taktikát tudott váltani a virtuális biztonsági autós fázis idején, ami meghozta neki a sikert.
„Nagyon sokat beszéltünk arról a csapattal, hogy mit kellene tennünk. Mögöttünk távol volt Daniel a Red Bullal, úgyhogy valószínűleg belefért volna egy kiállás.” – tette hozzá Vettel.
„Ezután több alkalommal is szerencsém volt a lassabb gumikon a lekörözéseknél, valamint a szélárnyékokkal, de amikor egyedül maradtam, úgy ment el mellettem, mint a villám. Esélyem sem volt.”
Sebastian Vettel a dobogó második fokán végzett Barcelonában, de még mindig vezet a világbajnoki pontversenyben.