Vettel: Van még hova fejlődnöm - F1VILÁG.HU

Vettel: Van még hova fejlődnöm

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Sebastian Vettel úgy gondolja, hogy van még hova fejlődnie, jóllehet zsinórban harmadik bajnoki címét szerezte meg az idei évben a Forma-1-ben.


Sebastian Vettel úgy gondolja, hogy van még hova fejlődnie, jóllehet zsinórban harmadik bajnoki címét szerezte meg az idei évben a Forma-1-ben.

A Red Bull német versenyzője beállt a legnagyobbak sorába, hiszen Jean Manuel Fangio és Michael Schumacher után egyedül neki sikerült egymást követő három évben bajnoki címet szereznie, ám véleménye szerint mind ő, mind csapata tud még hova fejlődni a következő idényben.

„Ami az eredményeket illeti, az elmúlt három évet és a bajnoki címeket, tökéletesen sikerült minden, azonban továbbra is úgy érzem, hogy van még itt-ott fejlődési lehetőség, szóval van még potenciál bennünk” – mondta Vettel, aki 25 évesen a legfiatalabb háromszoros világbajnoka a Forma-1-nek.

„A csapaton belül az a filozófia, hogy mindig van javítási lehetőség, és van még hova fejlődni. Mi ennek megfelelően készülünk a következő idényre, ami komoly kihívásokat tartogat, ebben mindannyian egyetértünk.”

Bár sokan már most a legnagyobb nevekhez hasonlítják, fiatal kora ellenére, Vettel nem száll el a sikerektől, és minden erejével azon van, hogy a jövőben is minél eredményesebb legyen.

„Megmondom őszintén, hogy jelenleg nem foglalkozom az elmúlt három évvel” – magyarázta. „Természetesen nagyon elégedett és büszke vagyok arra, amit eddig elértem.”

„Azonban nem szeretnék beleesni abba a hibába, hogy a múlton örömködök, a jövőbe tekintek, és minden tudásommal azon vagyok, hogy még jobb legyek a következő években.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!