Vettelé a pénteki edzésnap a Hungaroringen - F1VILÁG.HU

Vettelé a pénteki edzésnap a Hungaroringen

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Sebastian Vettel továbbra sem talált legyőzőre és csapattársa, Webber előtt a második edzést is megnyerte a Hungaroringen, ahol óriási hőség fogadta a mezőnyt. A Red Bull duója mögött Grosjean és Alonso végzett.



Sebastian Vettel ott folytatta, ahol az első edzésen abbahagyta, és mindenkit maga mögött hagyva a második edzést is behúzta a Magyar Nagydíjon.

A Red Bull világbajnoka mögött csapattársa, Mark Webber végzett, mindössze 44 ezredmásodperces hátrányban. A harmadik helyen a Lotus francia pilótája, Romain Grosjean futott be, Fernando Alonso előtt.

Az első kilenc versenyző egyébként egy másodpercen belül volt egymáshoz képest, így azt lehet mondani, hogy elég szoros a mezőny.

Vettelnek mindössze néhány perc kellett ahhoz, hogy az élre álljon, ahonnan már senki nem tudta letaszítani, jóllehet többen is megpróbálták azt.

Az edzés második felében már nem igen változott a sorrend az első helyeken, hiszen a versenyzők a gyorskörök után átálltak a hosszú etapokra és már inkább a versenyre készültek, tesztelve a Pirelli új abroncsait, amik ezen a hétvégén debütálnak élesben.

Alonso mögött csapattársa, Felipe Massa végzett, akit a Mercedes duója, Lewis Hamilton és Nico Rosberg követett, Kimi Räikkönen előtt, aki csak a nyolcadik lett a másik Lotusszal.

Az első tíz sorát Jenson Button (McLaren) és Adrian Sutil (Force India) zárta.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!