A tavalyi évhez hasonlóan, idén is egy kaotikus versenynek adhat otthont a Brazil Nagydíj, ugyanis a legfrissebb előrejelzések szerint a versenyhétvége mindhárom napján eshet, sőt vasárnap egy viharzóna érkezik a térségbe, így bármi megtörténhet.
A tavalyi évhez hasonlóan, idén is egy kaotikus versenynek adhat otthont a Brazil Nagydíj, ugyanis a legfrissebb előrejelzések szerint a versenyhétvége mindhárom napján eshet, sőt vasárnap egy viharzóna érkezik a térségbe, így bármi megtörténhet.
A meteorológusok előrejelzései szerint pénteken és szombaton kisebb esőzések lehetnek, míg vasárnap viharok zavarhatják meg a versenyt. Amennyiben a szélirány nem változik meg, mindhárom napon több mint 60% az esélye az esőnek.
A tavalyi évben szintén óriási szerepet kapott az időjárás, emlékezhetünk, hogy a futam utolsó néhány körében elkezdett esni az eső, így az élen állók azonnal feltetették autóikra az esőgumikat, míg a Toyota duója kockáztatott, és nem váltott.
Azonban egyre jobban elkezdett szakadni az eső, így Lewis Hamilton az utolsó körben, az utolsó előtti kanyarban elment Timo Glock mellett, és ezzel elhappolta a futamgyőztes, Felipe Massa elől a bajnoki címet.
Jenson Button nyilvánvalóan emlékszik a tavaly történtekre, és az eső az, ami a legkevésbé sem hiányzik neki a hétvégére. A Brawn brit pilótája már egy dobogós hellyel eldönthetné a bajnokságot a hétvégi futamon, ám ha esni fog, semmi nem biztos.
Rubens Barrichello és Sebastian Vettel ugyanis ott lohol mögötte, és kész minden lehetőségre lecsapni, hogy csökkentse hátrányát az éllovassal szemben.
A két versenyzőnek igazából nincsen veszítenivalója, így sokkal felszabadultabban, és agresszívebben vezethet, mint Button, aki 14 pontos előnyben, már csak elveszíteni tudja a vb-címet.
Ám az eső mindent megkavarhat. Interlagosban pedig még a legjobbak is képesek hibázni az esőben, emlékezzünk csak vissza a 2003-as versenyre, mikor a vizes aszfalton még a nagy esőmenő hírében álló Michael Schumacher is kiesett.