Mark Webber diktálta a tempót a Belga Nagydíj harmadik szabadedzésén, ahol az utolsó negyedóráig száraz pályán körözhetett a mezőny. A Red Bull pilótája mögött Lewis Hamilton, és Sebastian Vettel végzett.
Mark Webber végzett az élen a Belga Nagydíj harmadik és egyben utolsó szabadedzésén, ahol a hajnali esőzések után nyirkos, ám száradó pálya fogadta a mezőnyt.
Az első tizenöt percben a versenyzők az intermediate abroncsokon hajtottak pályára, majd a száraz aszfaltra alkalmatos gumikra váltottak, még mielőtt rá nem zendített az eső az utolsó negyedórában.
Amint felkerültek az autókra a slick abroncsok, az idők drasztikusan csökkentek, és számos versenyző megfordult az élen.
A pálya hőmérsékletétől (18 Celsius-fok) eltekintve, a körülmények ideálisak voltak, mikor Webber 1:46.106-os idejével majd’ három másodpercet vert a teljes mezőnyre, nem sokkal azelőtt, hogy csapattársa, Sebastian Vettel szélesen vette az Eau Rouge kanyart, egy kézzel tartva a kormányt, ugyanis másik kezével az F-csatornát működtette.
Vettel edzése azonban idő előtt véget ért, mikor az RB6 megállt a boxutca bejáratánál. A pályabírók gyorsan a segítségére siettek, és a boxutcába tolták, ahonnan a Red Bull szerelői átvették a munkát, és visszatolták az autót a garázsba.
A Red Bull vezetése azonban megerősítette, hogy nincs komoly probléma, ők utasították arra versenyzőjüket, hogy állítsa le a motorját, elővigyázatosságból, mert túlmelegedést jeleztek a műszerek.
Webber mögött Lewis Hamilton (McLaren), Vettel, és Jenson Button (McLaren) végzett az első négyben, akiket Robert Kubica (Renault), és Fernando Alonso (Ferrari) követett.
Az utolsó tizenöt percben, az eső megérkezte után csak néhányan hajtottak ki a pályára. Bár az eső öt perccel a leintés előtt elállt, a pálya vizes maradt, különösen az első szektorban, és az előrejelzések szerint jó esély van arra, hogy újabb felhőszakadás lesz a térségben még a kvalifikáció előtt.