Mark Webber szerint a Red Bull Racingnek minden oka megvan arra, hogy büszke legyen az idei évben mutatott teljesítményére, jóllehet nem tudott Jenson Button és a Brawn GP útjába állni, így tétnélküli lesz a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj.
Mark Webber szerint a Red Bull Racingnek minden oka megvan arra, hogy büszke legyen az idei évben mutatott teljesítményére, jóllehet nem tudott Jenson Button és a Brawn GP útjába állni, így tétnélküli lesz a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj.
Az ausztrál versenyző idei második futamgyőzelmét aratta, azonban azzal, hogy Button bejött az ötödik helyre, mindkét bajnokságot eldöntötte, és megszerezte pályafutása első bajnoki címét a Forma-1-ben.
Webber azonban úgy érzi, csapatának minden oka megvan arra, hogy büszke legyen az idei évben nyújtott teljesítményére, és arra, hogy a Brawn mögött a második helyen végzett a konstruktőrök versenyében.
“Ez egy fantasztikus nap a csapat számára, hiszen ismét győztünk, mellyel bebiztosítottuk a második helyünket a gyártók versenyében” – mondta Webber. “Sajnos ez nem volt elég ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot, de azt gondolom, joggal lehetünk büszkék magunkra.”
“A Renault-nak is meg szeretném köszönni, hiszen a motorok szintén fantasztikusak voltak, pedig nem voltak egyszerűek a körülmények.”
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner is úgy érzi, hogy az idei szezon sokkal inkább pozitív, mint negatív volt számukra, még úgy is, hogy nem sikerült élniük a lehetőséggel, és elbukták mindkét bajnoki címet.
“Azt mondtuk, hogy minden egyes körben nagyon keményen fogunk harcolni, és mindkét versenyzőnk briliáns munkát végzett a vasárnapi futamon” – mondta a szakember.
“Sebastian mindent beleadott, és nagyon büszke lehet magára, nem csak a vasárnapi futamon, hanem az egész szezonban mutatott teljesítménye miatt, hiszen fantasztikus eredményeket ért el, mindössze második teljes évadjában a Forma-1-ben. Egy kiváló bajnokságot rakott össze.”
“A lehető legkeményebben hajtottuk a Brawnokat, és ha visszatekintünk az idei bajnokságra, akkor láthatjuk, hogy voltak lehetőségeink, amiket elmulasztottunk, de voltak olyanok is, amiket megragadtunk.”
“Ha visszatekintünk az elejére, Melbourne, büntetések, duffúzorok, egy rettentően hosszú bajnokság volt, azonban úgy érzem, a csapat nagyon büszke lehet arra, amit elért az idei évben, és egy kiváló struktúránk van a jövőre.”
“Nagyon büszke vagyok arra, amit versenyzőink és a csapat elért az idei évben, a mostani volt az ötödik győzelmünk, 135 pontunk van, így joggal mondhatjuk azt, hogy egy remek szezont teljesítettünk. Az erő velünk van, és minden esélyünk megvan arra, hogy jövőre még jobbak legyünk.”