A Red Bull ugyan megjavította az elmúlt futamon összetört autóját, a vezetőség úgy döntött, egy másik vázat biztosít Mark Webber számára a szezon hátralévő részében, méghozzá azt, amit Sebastian Vettel bizonyos problémákra hivatkozva, már korábban lecseréltetett.

A Red Bull ausztrál pilótája egy látványos balesetben csúnyán összetörte versenygépét Valenciában, és bár a szerelők sikeresen helyrepofozták a 4-es kódszámmal ellátott vázat, a vezetőség úgy döntött, nem kockáztat, és a 3-as kasztnival küldi pályára pilótáját a szezon hátralévő részében.
Vettel egyébként a Monte-Carlói Nagydíj után cseréltette le ezt a vázat, mert úgy érezte, hogy valami nem stimmel vele, így a Török Nagydíjtól megkapta a 2-es kasztnit, amit azóta sikeresen használ.
A német versenyző akkor nem tudta megmondani, hogy pontosan mi a baj a vázzal, csak annyit mondott, hogy valami megváltozott, és nem érzi úgy az autót, ahogy előtte, pedig korábban ezzel a vázzal aratott győzelmet Malajziában.
A Red Bull szerelői azóta több vizsgálatot is elvégzett a szóban forgó karosszérián, és bizonyosságot szereztek arról, hogy nem gyártási hiba történt, hanem valamelyik versenyen sérülhetett meg a váz, amit sikeresen kijavítottak, ezért is merik nyugodt szívvel pályára küldeni Webbert ezzel az autóval.